Ingyenes TNT-koncerttel hangolnak Győrben a vízi élménypark nyitására

raba quelle
Győr |

A nyitás előtti napon, június 16-án, este hét órakor a fürdő előtti parkolóban nagy, ingyenes TNT-koncerttel köszönik meg a győrieknek a türelmet, hogy elviselték az építkezéssel járó felfordulást. Szeretettel várják oda természetesen a dél-szlovákiai magyarokat is ugyanúgy, mint a másnapi, kilenc órai nyitásra. Indul a régóta várt, világrekorder attrakciókkal tarkított fürdőszezon a folyók városának szívében, a Rába és a Mosoni-Duna találkozásánál. Az élménypark 165 fős csapata készen áll a vendégek fogadására.

Az elmúlt hónapokban lépésről lépésre végigkövethették az Új Szó olvasói a világ első hét tengeri csillagos vízi élményparkjának és gyógyfürdőjének nagyszabású felújítási munkálatait. Feltártuk, mit is rejt egy-egy tengeri csillag, bepillanthattak a medencék, szaunák, éttermek kulisszái mögé. Megtudhatták, miért egy Guinness-rekordok közé kívánkozó, 32 méter magas szódásszifon lett a csúszdapark központi eleme, ki volt a „Magyar Delfin”, aki a legendás úszómedencét építette a Rába és a Mosoni-Duna találkozásánál, hol bukkan fel Hany Istók figurája a strandon, milyen hosszú, évszázados utat jár végig az égi áldás Győrben, mire gyógyvízzé válik a föld gyomrában, miért a vörös és a fekete lesz a szaunák édenkertjének színkombinációja, és honnan kerül a gourmet black angus bélszín a Pasi falodába.

Minden egyes fejezetből kiviláglott, hogy bármelyik élményelemét nézzük is a megújuló fürdőnek, a legfontosabb a mindegyik mögött ott álló szakember, aki működteti azt, aki szórakoztatja, kiszolgálja a vendégeket, gondoskodik arról, hogy pozitív energiákkal töltődve, a visszatérés vágyával induljanak haza a győri élményparkból. Nem véletlenül hagytuk utoljára és szánunk külön fejezetet az élményfürdő munkatársi csapatának, hiszen rajtuk múlik, milyen is lesz igazából a győri élménypark kisugárzása.

„Dubajban akkora hegyekben áll a pénz, hogy a világ legcsodálatosabb építményeit álmodhatják meg, ezt mindenki tudja. A legmagasabbat, a leghosszabbat. Bármilyet. Mégis, a legfényűzöbb szállodákban, élményparkokban is az érződik gyakran, hogy hiába halmozták fel a legdrágább alapanyagokat, a személyzetből bizony hiányzik a lélek. Holott a vendégek elégedettségi mutatóját legalább felerészben az ott dolgozók hozzáállása mozgatja. A világ legjobban, legszebben megépített létesítményét is el lehet rontani akkor, ha nem oda illő, motiválatlan munkatársakból áll a kiszolgáló személyzet” – hangsúlyozza Kovacsics Imre, a Spa Hungary Holding Zrt. tulajdonosa és egyben az RQ ügyvezetője.

„Ezért amikor a saját minősítő rendszerünkben hét tengeri csillagról beszélünk, a mi egyik legfontosabb tengeri csillagunk maga az ember lesz. A tisztaságért sem a mesterséges intelligencia, még csak nem is a robotok lesznek felelősek, hanem a munkatársak, és kár lenne tagadni, elhallgatni, hogy maguk a vendégek is. Az ő viselkedésüket kevésbé tudjuk befolyásolni, de bízunk abban, hogy az igényes, minőségi környezet arra késztet majd mindenkit, hogy vigyázzon rá. Minden egyéb az élményfürdő csapatának dolga és felelőssége lesz” – mutat rá az igazgató, és felidéz egy ide illő adomát.

Csernus Imre személyesíti meg a hetedik tengeri csillagot

Tengeri csillagok, keresztszülőkkel

Az élménypark nyitásáig minden hónapban népszerű, ismert emberek személyesítenek meg egy-egy tengeri csillagot. Decemberben Dobrádi Ákos zenész volt az első csillag keresztszülője, a második csillagé januárban Jakabos Zsuzsa válogatott úszó, a harmadik csillagé februárban Nagy Feró, a Beatrice frontembere és Dézsi Csaba András professzor, a negyedik csillagé márciusban három élsportoló, Fodor Csenge válogatott kézilabdázó, Török Ágnes válogatott kosárlabdázó és Süle Dóra válogatott labdarúgó, az ötödik csillagé áprilisban Krausz Gábor sztárséf, a hatodik csillagé májusban Görbicz Anita kézilabdázó legenda és Köböl Anita műsorvezető, a hetedik csillagé pedig júniusban Csernus Imre pszichiáter lesz. Akik az élménypark közösségi oldalaira látogatnak, nyereményjátékban is részt vehetnek, és a fürdő első VIP vendégei lehetnek.

Amikor Nixon elnök 1969-ben terepszemlét tartott a Holdra szállás előtt az utolsó napokban, egy idős takarító még éppen ott sürgött-forgott, korát meghazudtoló ügyességgel mosta fel a padlót. Az elnök odament hozzá, szóba elegyedett vele, feltételezve, hogy biztosan ő felel a tisztaságért. Erre a legenda szerint az idős takarító kiegyenesedett, belenézett az elnök szemébe, és így válaszolt: „Nem, elnök úr, én nem pusztán a tisztaságért felelek, én annak a csapatnak a tagja vagyok, amely embert lő fel a Holdra.”

„Ha hozzánk is bejön egy vendég, és látja, hogy minden ragyog, tisztaság van, jók az illatok, már nyertünk az első megmérettetésen. Nálunk minden egyes munkatárs a világ első hét tengeri csillagos vízi élményparkjának és gyógyfürdőjének lesz a megbecsült csapattagja, ahol a vendégek hat emelet magasból csúszhatnak le az óriás szódásszifonról, ahol világbajnok szaunamester tartja a szaunaszeánszot” – mondja a fürdő vezetője.

A győri élményfürdőben csak a strandrészen tucatnyi munkatárs fog felelni a tisztaságért, a környezetért. Ugyanilyen fontos terület a karbantartás, ami nem csak arról szól, hogy ha valami lötyög, meg kell erősíteni, ha kopott, le kell festeni. Hiszen egy fürdőt sosem lehet úgy automatizálni, mint egy összeszerelő üzemet. Másként kell beállítani a szabadtéri medencék hőmérsékletét például akkor, ha kánikula van, és megint másként, ha nyirkos, fázós az idő.

„Mennyivel egyszerűbb, olcsóbb lenne szenzorok által vezérelt automata rendszert működtetni a medencéknél, de az emberek hőérzete sokkal összetettebb ennél, és milyen hálásak tudnak lenni érte, ha eltaláljuk a komfortzónájukat. Ugyanígy mennyivel költséghatékonyabb lenne művirágokkal megtölteni a belső tereket. Nem kellene kertész, nem kellene átültetni, locsolni őket, takarítani a lehulló, száraz részek után. Mégis mennyivel jobb érzés természetes környezetben, lélegző, pozitív kisugárzású, élő növények között pihenni. Hasonlóan az étteremben az előregyártott, fagyasztott ételek sem tudják ugyanazt az íz- és látványvilágot adni, mint a séfek által frissen elkészített és tálalt ételek. Ahogy az éttermeinkben a szakácsok az ízek, úgy a szaunáinkban a szaunamesterek az illatok mesterei lesznek. És a különleges szeánszoké, amiket jóga hangtálak, legyezők, helyben készült kávékülönlegességek tesznek még emlékezetesebbé. Bármilyen területről is beszélünk, mindig ugyanoda jutunk, hogy a hozzáértő, motivált szakember a legfontosabb tényező, nélkülözhetetlen a vendégek kiszolgálásában” – húzza alá Kovacsics Imre, aki vezetőtársaitól azt kéri, ne csőlátásuk legyen, hanem a vendégek szemével lássanak, és vegyenek észre minden részletet, ami a komfortérzetet befolyásolhatja.

„Nálunk, a mi csapatjátékunkban a vendég elégedettsége jelenti a gólt. Teljesen mindegy, hogy ki fogja berúgni a kapuba a labdát. Ha kevésbé elégedett a vendég, az a kapufa, ha pedig valamire azt mondja, hogy ez rossz volt, akkor nagyon mellé lőttünk. És napról napra sok-sok gólt kell lőnünk, hogy a vendég úgy menjen haza: itt a töltött paprika is milyen jó volt, pont olyan meleg volt a gyógyvíz a medencében, ahogy szeretem, milyen kedvesek voltak a gyerekekhez az animátorok, és milyen különleges volt a jóga hangtál a szaunában. A siker kulcsa tehát a hozzáértő, motivált csapat, ez az alfa és az ómega a győri élményparkban” – nyomatékosítja az igazgató.

Szerinte nem az a bűn, ha valaki hibázik, hanem az, ha nem kér elnézést. Mindenki hibázhat, de a hiba legtöbbször orvosolható. Ha nem a megrendelt köret került a tányérra, percek alatt ki lehet cserélni és fájdalomdíjként egy pofa sört adni hozzá. Mindez elégedettségérzetet kelt a vendégben és sikerélményt ad a munkatársnak is, hiszen mosolyt tud csalni az addig ingerült arcra.

„Sokszor ide is frusztráltan jönnek majd az emberek. Nem volt jó a hetük, a napjuk, dugó volt az úton, öszszevesztek a párjukkal, és még meg sem szólították őket a recepciósaink, de már a plafonon vannak. Nekünk az a dolgunk, hogy ők is ki tudják pihenni magukat. Ha valaki úgy tud innen elmenni, hogy kipihentnek, felszabadultnak érzi magát, az nagy százalékban az itt dolgozó kollektíván múlik. Számunkra az lehet a legnagyobb siker, ha a vendégeink visszajárnak, ezért fogunk dolgozni a nyitás pillanatától minden egyes nap” – ígéri Kovacsics Imre.

ELÉRHETŐSÉGEK: www.rqvizielmenypark.hu Facebook: facebook.com/rqvizielmenypark Instagram: @rqvizielmenypark Tiktok: tiktok.com/@rqvizielmenypark

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?