Zuhanyzó lesz a kassai Luník IX új élelmiszerboltjában

Kassa |

<div>Zuhanyzóval felszerelt élelmiszerboltot nyitnak a Luník IX lakótelepen.</div><div>&nbsp;</div>

Néhány heten belül tehát a mindennapi bevásárlás mellett már a tisztálkodást is elintézhetik a telepen lakók.A rendhagyó bolt megnyitását a városrész vezetése kezdeményezte. Sok lakos hasznát veheti a fűtött mosdóknak, sokan nem fizetik ugyanis a közüzemi számlákat, ezért a lakásokban csak hideg víz folyik, és azt is csak naponta két alkalommal engedik meg. Az újonnan megnyitandó boltokban szimbolikus összegért lehet majd mosakodni. A központot egy magánvállalkozó működtetné, aki az egykori hőcserélő állomás épületét veszi bérbe erre a célra. Az épület bérbeadását a Luník IX képviselői jóváhagyták. „Már zajlanak a felújítási munkálatok, ha minden jól megy pár héten belül megnyílik a bolt” – közölte Dionýz Slepčík, a Luník IX polgármestere. Hét évvel ezelőtt hasonló tisztálkodási központot létesítettek az épületben, teljesen felszerelték, de soha nem nyitották meg. Az állam akkor 50 ezer euró (1,5 millió korona) támogatást adott a központ létrehozására, ahol zuhanyzók és mosógépek is voltak. Dionýz Slepčík elmondta, mindez a volt polgármester, Ladislav Šaňa idejében történ. A mosógépek és a felszerelés eltűnt, ezért nem tudták megnyitni a központot. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?