Zsírkőfeldolgozó létesülhet az egykori bányavárosban

Rozsnyó |

<p>A járási székhely ipari parkjában építené meg feldolgozóüzemét a közeli Nagyveszverésen (Gemerská Poloma) zsírkőkitermeléssel foglalkozó, kassai székhelyű VSK Mining Kft.&nbsp;</p>

Ha a tervezet megvalósul, a létesítmény teljes kapacitással üzemel majd; a vállalat kérelmével a város képviselő-testülete is foglalkozott. A Szepes-Gömöri Érchegység déli részében található lelőhely készleteit tekintve világviszonylatban is jelentősnek számít, felveszi a versenyt a kínai, indiai és pakisztáni lelőhelyekkel. Az átfogó geológiai feltárás szerint az Érchegység méhében mintegy ötmillió tonna zsírkő található, ami mintegy ötven év alatt fejthető ki. Az ásványt főképp a kozmetikai, a textil-, a papír-, a gyógyszer-, az építő-, a kerámiaés a vegyipar hasznosítja, a nagyveszverési bányában kitermelt nyersanyag döntő többsége Nyugat-Európába kerül majd. A VSK Mining Kft. vezetése jelezte: a bányaüzem feldolgozóegységét a rozsnyóbányai ipari parkban építené meg, amelyben idén indult meg a termelés.  A létesítmény első beruházója a pozsonyivánkai székhelyű Celltex Hygiene, amelyik mintegy tízezer négyzetméter alapterületű gyártó- és raktárcsarnokaiban pelenkákat, egészségügyi és tisztasági betéteket állít elő. A csaknem tízmillió eurós beruházás a későbbiekben több száz embernek adhat munkát. Idén áprilisban a nyitrai Ekoplastika Slovakia Kft. képviselői is megerősítették azt az értesülést, amely szerint a társaság hamarosan üzemet építene a rozsnyóbányai ipari parkban - a cég ide költöztetné át a jelenleg Betlérben működő műanyaghulladékfeldolgozó üzemét, az ipari létesítményben villanyáramot is előállítanak. A zsírkőfeldolgozó így a harmadik lenne az ipari parkba érkező beruházások sorában. Az üzem építése a tervek szerint 2014-ben kezdődne, és mintegy ötven embernek adna munkát.  A környezeti hatástanulmány kidolgozásával kapcsolatos kérelmet Rozsnyó képviselő-testülete pozitívan bírálta el, ám továbbra is gondot okoz, hogy az ipari parkba nem vezet bekötőút, így az árut szállító teherautók a településeken keresztül vezető közutakat használják. Karol Kováč (független) városatya szerint a vállalat által jelzett évi százezer tonnányi feldolgozásra kerülő zsírkő beszállítása napi 16 megrakott teherautó áthaladását jelentené. A bekötőút megépítése mintegy 600 ezer euróba kerülne; Burdiga Pál (Híd) polgármester ennek kapcsán elmondta: az ügyben egyeztetett a gazdasági tárca vezetőjével, így elképzelhető, hogy a város kormánytámogatáshoz jut. (kor, la)
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?