Zsibvásári hangulat a komáromi testületi ülésen

Komárom |

<p>Zsibvásárra emlékeztetett az önkormányzati ülés azon programpontjának megvitatása, amely során egy közel 450 ezer eurós beruházási csomag elköltéséről döntöttek a képviselők.</p>

A hivatal által előterjesztett listához ugyanis több módosító javaslat is elhangzott, és már a vita legelején tudni lehetett, hogy mindenre nem jut pénz, miközben többen hangsúlyozták, hogy valamennyi javaslat indokolt.

A tavalyi évet 505 ezer eurós többlettel zárta a város, az idei költségvetésben elfogadott 170 ezer eurós beruházási tétel mellett – amit május végén osztott szét a testület – további 449 ezer euró jut fejlesztésekre. Az összegből a legnagyobb tételeket a fedett uszoda úszómedencéjének felújítására (150 ezer euró), valamint a Komenský és a Rákóczi utcai kereszteződés átépítésére, illetve a Komenský utcában lévő alapiskola előtti parkolási problémák megoldására (148 ezer) fordítják. Folytatódhat a volt megyeháza épületének felújítása (30 ezer) és az erődben levő kaszárnyatető rekonstrukciója (10 ezer). A városi művelődési központ műszaki berendezések vásárlására kapott 17 ezer eurót, a nyáron felújításra kerülő utak alatti vízvezeték-hálózat felújítására 13 ezer euró jut. Miután a komáromi KFC focicsapat feljutott a második ligába, a labdarúgó-szövetség előírásainak megfelelően bizonyos beruházásokat el kell végezni a stadionon, erre közel 20 ezer eurót hagytak jóvá. Az egykori egészségügyi központ felújításához szükséges tervdokumentáció elkészítésére 22 ezer eurót fordítanak. Képviselői módosításra került a listára a Klapka lakótelepen évek óta tervezett, de mindig elodázott parkolóbővítés (30 ezer euró). Ebből a keretből nem jut pénz a játszóterek fejlesztésére és az örsújfalui kultúrház szociális helyiségeinek kialakítására sem.

A vitában több képviselő megjegyezte, túl későn tárgyaltak erről az anyagról, több esetben közbeszerzést kell lefolytatni, és félő, hogy idén nem tudják megvalósítani a tervezett beruházást. A város januárban adta le adóbevallását, már akkor tudni lehetett, milyen eredménnyel zár, vagyis akár már február–március folyamán elfogadhatták volna a zárszámadást, és dönthettek volna a többlet elosztásáról. A zárszámadás viszont csak június elején került a testület elé. Azt is többen nehezményezték, hogy a városvezetés nem kezdeményezett egyeztetést az egyes klubok, frakciók között a pénz elosztásáról, emiatt alakulhatott ki testületi ülésen a méltatlan alkudozás.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?