Zsebbe vágó egynapos műtétek

Dunaszerdahely |

<p>Több másik kórházhoz hasonlóan már Dunaszerdahelyen is fizetni kell az ún. egynapos műtétek utáni ottartózkodásért. A kórház ezt azzal indokolja, hogy nehéz anyagi helyzete miatt a költségek egy részét kénytelen a páciensre hárítani.</p>

Egy olvasónk fordult hozzánk azzal, hogy hozzátartozóját megműtötték a dunaszerdahelyi kórházban, s az éjszakai bentlétért 20 eurót kellett fizetnie, ezenfelül 6 eurót az ételért, bár ez utóbbi nem volt kötelező, mert a beteg maga is megoldhatta az étkezést. „Bevallom, meglepődtünk, eddig nem kellett fizetnünk. Ráadásul a 20 eurót erősen sokallom, főleg azért, mert a körülmények mit sem változtak a korábbiakhoz képest” – írja olvasónk. Lapunk megkeresésére a dunaszerdahelyi kórház igazgatója elmondta: valóban fizetni kell, de csak az egynapos műtétek utáni ellátásért. „Nincs mit kertelni: olyan anyagi helyzetbe kerültünk, hogy kénytelenek vagyunk a betegektől pénzt kérni bizonyos esetekben. Konkrétan az egynapos műtétekről van szó. Ezek olyan egyszerűbb beavatkozások, amelyek után a beteg négyórás kórházi megfigyelés után még aznap hazamehet. Ha mégis úgy dönt, bent marad egy éjszakára, akkor azt meg kell fizetnie. Nem szívesen folyamodunk ehhez a megoldáshoz, de nem tudunk mást tenni” – mondta Horváth Zoltán igazgató, aki szerint számos kórház választotta ezt az utat.

Az egészségbiztosítók 430 beavatkozást soroltak az úgynevezett egynapos műtétek közé, ezek esetében a kórházi tartózkodás költségeit – a korábbi gyakorlattal ellentétben – nem térítik meg. A kórházak tavaly még „lenyelték” a bevételkiesést, év elejétől azonban a betegektől szednek díjat. Ezt elsősorban azzal indokolják, hogy a kötelező béremelések miatt nem maradt mozgásterük. „A törvény lehetővé teszi, hogy az egynapos beavatkozásnak minősülő műtétek utáni ellátásért pénz kérjünk” – hangsúlyozza Horváth Zoltán. A díjat a kórházak határozzák meg, műtéttől és intézménytől függően 10–30 euró a költségtérítés összege.

További részletek nyomtatott kiadásunkban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?