Vizsgálati fogságban a kassai lány vélt gyilkosa

Kassa |

<p>Vizsgálati fogságba helyezték azt a 18 éves visszaeső bűnözőt, aki egy 16 éves kassai lányn múlt csütörtöki meggyilkolásával gyanúsítható. Martina holttestét a Dargó Hősök-lakótelep parkerdejében találták meg.</p>

A fogságot a Kassai I. Járásbíróság rendelte el, mert feltételezhető, hogy Roman M. megszökne, befolyásolná az esetleges tanúkat vagy újabb bűncselekményeket követne el. A fiatal férfi fellebbezett a döntés ellen, ezért az egyelőre nem jogerős.

A vélt elkövetőt pénteken fogták el, az illetékes kassai nyomozó pedig szombaton gyilkosság miatt vádemelési javaslatot tett ellene. Roman M.-nél házkutatást tartottak, és megtalálták azt a helyet is, ahol a lány ruháit elégette.

A férfi 20-25 év vagy életfogytiglani fegyházbüntetésre számíthat. Korábban már hatszor ítélték el különféle, vagyon ellen elkövetett és erőszakos bűncselekményekért, idén májusban azonban 18 hónapos próbaidőre feltételesen szabadlábra helyezték.

A boncolási jegyzőkönyv alapján a lány testén 14 szúrt és vágott seb volt, valamint számos más sérülést is elszenvedett.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?