Visszaélt a jogkörével a rendőrség igazgatóhelyettese

Galánta |

<p>A jogosítványa megmaradt, viszont bajba sodorta rendőrismerősét egy ittasan vezető férfi.</p>

A férfi a rendőrségi igazoltatás során telefonon kért segítséget ismerősétől, a Galántai Járási Rendőrkapitányság igazgatóhelyettesétől. Az igazgatóhelyettes és az egyik járőröző ellen hivatali jogkörrel való visszaélés miatt emeltek vádat.
November 25-én a rendőrség Vágsellyén igazoltatta František M.-et, akinek vérében 0,5 ezreléknyi alkoholszintet mértek. A férfi, miután megállították a rendőrök, felhívta Igor K.-t, a Galántai Járási Rendőrkapitányság igazgatóhelyettesét, aki ezt követően telefonon utasította beosztottjait, intézzék el úgy az ügyet, hogy a férfi jogosítványát ne kelljen bevonni. „Igor K. azzal fenyegette beosztottjait, hogy következményei lesznek annak, ha nem az utasítása szerint cselekednek. Ezt követően Juraj L. rendőr úgy jegyezte be az ügyet, mintha alkohol hatása alatt álló kerékpárost igazoltattak volna, és a férfinak nem vették el a jogosítványát” – nyilatkozott lapunknak Lucia Garajová, a belügyminisztérium sajtóosztályának munkatársa.
Az augusztusban kinevezett Galántai Járási Rendőrkapitányság igazgatója, Fóka Károly Igor K.-t választotta helyetteséül, aki októberben foglalta el pozícióját. Rendőrségi forrásból úgy értesültünk, hogy Igor K. csaknem húsz éve dolgozik rendőrként, ez idő alatt viszont számtalan kapitányságon megfordult, de néhány év múlva mindenhonnan távozott.
A Galántai Járási Rendőrkapitányságot tavaly több botrányos esettel is összefüggésbe hozta a média. Júliusban két férfit megvertek a nyílt utcán a galántai járásbeli Nemeskürtön. Az egyik áldozatot, egy nyitrai jogászt azért támadták meg, mert rászólt a hajnalban ordibáló fiatalokra. A kiérkező rendőrök senkit sem állítottak elő, minden rendbontó gond nélkül hazamehetett. Az esetet egy biztonsági kamera rögzítette, a felvétel nyilvánosságra kerülése után indult csak rendőrségi vizsgálat. Ezt követően hivatali jogkörrel való visszaélés miatt emeltek vádat a két intézkedő – illetve nem intézkedő – rendőr ellen. Öt nappal a nemeskürti eset után Marián Siska, a Galántai Járási Rendőrkapitányság igazgatója, kérvényezte felmentését. Ezt követően július végén büntetőeljárás indult hatósági személy kötelességmulasztása gyanújával két galántai rendőr ellen. Július másodikán riasztotta a rendőrséget egy személy a Béke utcába, ahol a korábban az ismerősétől eltulajdonított Audi RS 6 Quatro típusú személygépkocsit látta. A kiérkezett rendőrök nem vették őrizetbe a gyanús személyt, ehelyett beleegyeztek abba, amit a sofőr javasolt, vagyis az autót – amelybe átült az egyik rendőr is – a galántai körzeti rendőrkapitányság épületéhez vitték. Itt érthetetlen okokból a rendőrök nem vették el a sofőrtől az autó kulcsait és a gyanúsított személy egy óvatlan pillanatban visszaült az autóba és elhajtott. Lucia Garajová szóvivőtől megtudtuk, hogy tavaly 167 esetben emeltek vádat a rendőrség munkatársai ellen. Legtöbb esetben (47) hivatali jogkörrel való visszaélés, 15 esetben garázdaság, 11 ízben pedig csúszópénz átvétele miatt.

B. Juhos Melinda

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?