Vince-napi boráldás Somorján

boráldás
Somorja |

Tízedik alkalommal találkoztak a borászok és a borkedvelők a Somorja melletti borászatban, hogy megáldják a tavaly készült borokat. A szakértők szerint 2018 sok borász számára a megpróbáltatások éve volt.

Január 22. Vince napja, a néphagyomány szerint ha fénylik Vince, megtelik a pince, vagyis ha jó idő lesz, bőséges bortermés várható. Egy másik tradíció szerint az ezen a napon metszett szőlővesszőkből jósolják meg a szüret gazdagságát. A lemetszett vesszőt vázába teszik, és ha sok rügyet hajt, akkor már nem kell nagy fagyoktól tartani. Bartal László, a boráldásnak helyet adó pince tulajdonosa lapunknak elmondta, baráti együttlétnek indult a Vince-napi boráldás, amely az évek során meghatározó rendezvénnyé nőtte ki magát. Több tucat helyi, illetve a szélesebb régióban tevékenykedő borász kóstolta meg a házigazda által előállított borokat, amelyeket Bohunicky Jozef, az Európai Borlovagrend papja és Mikus Csaba somorjai káplán is megáldott. Bartalos Gyula, az Európai Borlovagrend dél-szlovákiai legátusának elnöke elmondta, míg 2017-ben kivételesen kedvező feltételek voltak a borkészítésre, tavaly az időjárási viszontagságok megnehezítették a borászok dolgát. „A tavalyi év nagyon szélsőséges volt, rettenetes szárazságok voltak, máshol viszont sok volt az eső. A háztáji borászok dolgát nagyon megnehezíti az időjárás” – magyarázta Bartalos Gyula. Az időjárás miatt egyes vidékeken túl savasak lehetnek a borok, vagy épp elillantak a savak. Bartal László szerint a vörösboroknak kedvezett az időjárás, a fehérborok azonban elvesztették a savaikat. Pereden is hasonló a helyzet, Varga Zoltán peredi borász elmondta, hogy a fehérborok is jók, de a vörösek még jobbak.

Abban valamennyi általunk megszólított borász egyetértett, hogy fejlődik a borkultúra a vidéken, a vásárlók megválogatják, mivel koccintanak, és nyitottak a helyi termelők által előállított italokra. „Nemcsak a környékünkön, hanem országos szinten is szép eredményeket érnek el a borászatok, akik külföldi versenyeken is nagyon jó eredményeket érnek el” – nyilatkozta Varga Zoltán.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?