Villám sújtotta horgászok, kombájn által levágott lábak – életszerű helyzetekkel szembesültek a komáromi mentési verseny résztvevői

komárno rescue
Komárom |

26 kétfős csapat mérte össze tudását a 12. Komárno Rescue nemzetközi versenyen. A szervezők olyan helyzeteket szimuláltak, amelyek a Csallóközben hamarabb előfordulhatnak, mint máshol.

„Versenyről beszélünk, de alapvetően egy oktatói eseményről van szó, mivel a csapatok hét szimulált szituációt teljesítenek, amelyek során mindegyik páciensek megfelelő kezelést kell nyújtaniuk. Ezért pontokat, de ami még fontosabb, visszajelzést kapnak a bíróktól és instruktoroktól, akik elmondják nekik, mit csináltak jól, s miben lehetnek még jobbak“ – fejtegette lapunknak Matej Polák, a ZaMED mentőszolgálat igazgatója.

Galéria

A versenyfeladatokat a környékhez, vagyis a Csallóközhöz igazították. Így például az egyik szimuláció „alapsztorija” szerint a Dunán horgászókat villámcsapás érte, míg a másik során egy olyan munkást kellett ellátni, akinek szerelés közben egy kombájn levágta a lábait. Ezek mellett például még egy laborban történt detonációnál is be kellett avatkozniuk, ill. kiszálltak egy cukorbeteg gyerekhez is, akinél a család rossz szociális helyzete miatt elhanyagolták a kezelést. Utóbbival sajnos többször találkoztak a komáromi mentősök is a valós életben.

Idén a házigazda, vagyis a ZaMED Chip és Dale névre keresztelt kettőse, Matúš Stolárik és Annamária Ivanová bizonyultak a legjobbnak. A második helyet szintén a komáromi székhelyű mentőszolgálat duója szerezte meg, míg a „bronzot” a nyitraiak érdemelték ki.

A verseny kis volumenű, a ZaMED saját szervezésű eseményeként kezdődött 12 éve, majd fokozatosan megnyitották azt a többi szlovákiai mentőszolgálatok számára is. Majd miután a cseh kollégák igényelték, majd meg is kapták a részvétel lehetőségét, lassan nemzetközivé fejldődött a megmérettetés. Így idén magyar, szlovén, osztrák egységek is versenybe szálltak – sőt Romániából is volt érdeklődés, ám ők szabad hely híján már nem fértek be a csapatok sorába. Ezen felül a háromfős bírói csapatokban is legalább három ország mentősei szerepeltek. A Marina Parkban és környékén szervezett verseny két napja során látható volt, hogy sokan régebbről ismerik egymást, szinte egy „nagy mentős család“ tagjaiként érkeztek Komáromba.

A megmérettetés költségei nem elhanyagolhatóak, ám a ZaMED-et számos olyan szponzor segítette, akik tudatosítják, hogy a mentősök munkája nélkülözhetetlen. Maguk a csapatok nem fizettek nevezési díjat. A szervezők ezzel szeretnék évről évre biztosítani, hogy mindenki az anyagi helyzetétől függetlenül vehessen részt a versenyen. A pénz mellett nem kevés munka áll az előkészületek mögött: több szervezetből legalább 100 ember két hónapig dolgozott azon, hogy minden készen álljon a verseny 12. évadára.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?