Villám csapott három cseh túrázóba az Alacsony-Tátrában

Egy erős villámcsapás az égen.

A Hegyi Mentőszolgálat (HZS) munkatársai kedden délután három cseh nőnek nyújtottak segítséget a Király-hegy (Kráľova hola) térségében, miután feltehetően villámcsapás érte őket.

A mentőszolgálat tájékoztatása szerint a nők a piros turistajelzésen tartózkodtak, mintegy 1750 méteres tengerszint feletti magasságban. Először csak azt szerették volna megtudni a hegyi mentők műveleti központjától, merre tudnának biztonságosan lejutni és menedéket találni a közeledő vihar elől, ezért ekkor még nem kértek segítséget.

Rövid idővel később azonban ismét kapcsolatba léptek a mentőkkel, mert egyikük rosszul lett, erős égő érzést és zsibbadást tapasztalt az egyik karján – ezek a villámcsapás után jelentkező klasszikus tünetek.

A nőknek a Király-hegy alatti menedékházhoz vezető úton egy, az út átépítésén dolgozó munkás segített, aki járművével biztonságos helyre vitte őket.

A hegyi mentők a menedékháznál elsősegélyben részesítették a rosszullétre panaszkodó nőt, majd terepjáróval mindhárom túrázót a breznóbányai (Brezno) kórházba szállították további kivizsgálásra.

Nem megfelelő hozzászólás jelentése

Nem megfelelő a hozzászólás?

A szabályokat sértő hozzászólás jelentéséhez jelentkezzen be, vagy töltse ki az űrlapot.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?