Szüreti felvonulás és az idei termés megáldása Érsekújvárban (VIDEÓ)

Érsekújvár
Érsekújvár |

Ló vontatta szekéren népviseletbe öltözött, éneklő gyerekek mögött a szövetkezet traktora almával és szőlővel megrakva haladt a piactér irányából a Majzon térre. Fúvószenekar kíséretében vonult végig a szüreti felvonulás tarka menete, amelynek résztvevői a 26. Gyermek- és Ifjúsági Folklórfesztivál tagjai és felkészítő pedagógusai voltak.

A felvonulókat és a térre érkező vendégeket Klein Ottokár, Érsekújvár polgármestere üdvözölte magyarul és szlovákul, megköszönve mindazok munkáját, szorgalmát, igyekezetét, akiknek az idei termést köszönhetjük, és kifejezte abbéli reményét, hogy ezt az igyekezetet az országos vezetés is méltányolja, megfelelő módon értékeli. Milan Belica megyeelnök is részt vett a felvonuláson, majd üdvözölte a jelenlévőket a színpadon, mielőtt megáldották volna az idei termést. A színpad kivetítőjén eközben az Érsekújvárral kapcsolatos fejlesztési, városszépítési munkálatok eredményeit mutatták be. Durčó Zoltán püspöki helynök és Szaszák Attila református lelkész áldotta meg az idei termést. „Hálás szívvel állhatunk itt a mai napon, e hálaadó ünnepségen, mert termést tarthatunk a kezünkben szimbolikusan, a szőlőnek és minden másnak a termését. A nehéz, száraz esztendő ellenére termést gyűjthettünk be, és miközben leszedjük a szőlőtőkének a termését, nem szabad megfeledkeznünk azokról, akiknek a munkája mindebben benne van. Nem szabad megfeledkeznünk a mezőgazdaságról, annak dolgozóiról, és arról sem, aki a növekedést adja. A szőlő azonban nem csak a jókedv, a jólét szimbóluma, hanem az Istennel kötött újszövetség szimbóluma is. Jézus Krisztusnak értünk, bűnösökért kiöntetett vérének szimbóluma” – hangsúlyozta a felszólaló. Ďurčó Zoltán elmondta, nem csak kérni, de megköszönni is akarjuk a mai napon az új termésnek a gyümölcseit annak, aki a gondunkat viseli. „Hálát adunk mindazok munkájáért, akik szántottak, vetetettek, arattak, szárítottak, őröltek, dagasztottak, sütöttek, hogy így asztalunkra kerüljenek a földnek, a munkánknak és a te áldásodnak a gyümölcsei” – mondta Ďurčó Zoltán.

Az érsekújvári Poľnohospodár szövetkezet ropogós almáiból bárki megkínálhatta magát, és csipegethetett az ajándékba hozott szőlőből. A kétnapos folklórfesztivál résztvevői ezt követően átvonultak a szabadtéri színpadhoz, ahol megkezdődött a hagyományőrzők seregszemléje, amelynek ötletadója és szervezője Dráfi László zenetanár. A fellépők között vannak az érsekújvári magyar és szlovák alapiskolák, óvodák és helyi szervezetek hagyományőrző csoportjai és más régióbeli együttesek.

Az idei szüreti vásáron elsősorban frissítős standok vannak, édességeket és idei murcit kínálnak az árusok A Bor téren régióbeli borászok termékeit kóstolhatják meg az érdeklődők.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?