VIDEÓ: „Profi” tolvajokon röhög az internet

tolvajok

Térfigyelő és biztonsági kamerák kapták lencsevégre két tolvaj szerencsétlenkedését Kassán.

A tolvajok augusztus 29-én csaptak le a kassai Gyermekvasútra fényes nappal. Több percen keresztül próbáltak bejutni az épületbe, először egy ablakot akartak betörni. Ez azonban nem sikerült, az egyik elkövető így egy mellékhelyiség ablakán mászott be.

A felvételeken az egész betörési kísérlet látható, valamint mindkét elkövető arca. Ľubomír Lehotský, a kassai Gyermekvasút igazgatója is kommentálta az esetet. Közölte, hogy nem keletkezett nagy kár, mivel a tolvajok az egyik alkalmazott személyes dolgaival távoztak. Szerinte azonban az erkölcsi kár annál nagyobb.

A rendőrséghez már két bejelentés is érkezett az ügyben, amelyeket jelenleg tulajdon elleni szabálysértésként kezelnek. Lenka Ivanová, kassai rendőrségi szóvivő szerint nem kizárt, hogy az elbírálás után büntetőeljárás alá vonják őket.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?