VIDEÓ + GALÉRIA: Első érsekújvári kiállítás a hosszú bezártság után

Első érsekújvári kiállítás a hosszú bezártság után
Érsekújvár |

Meglepően nagy volt az érdeklődés a közönség részéről a civil szervezeteket tömörítő KultúrKorzó, illetve az ArtKorzó, WOMEN 40+ elnevezésű vizuális-poétikai kiállítása iránt a császári-királyi lovardában. Thor Tomi fotóművész és Ágg Andrea költő közös projektje árpilis végéig tekinthető meg.

Jitka Rožňová költő, egyetemi tanár nyitotta meg a rendezvényt pénteken a késő délutáni órákban és kiemelte, a megvonásokkal, szigorításokkal teli időszak után felszabadító részt venni egy közös, színvonalas rendezvényen. Huszonhat, negyvenes éveiben járó hölgyet, hivatásában és a mindennapok során egyaránt bizonyító vonzó nőt, édesanyát mutatott be Thor Tomi, a felvételeit Ágg Andrea rövid költői jellemzései tették teljessé. A modellek egyikeként Kis Szilviát, lapunk munkatársát sikerült lencsevégre kapnunk a róla készült felvétel mellett. „Nem mindennapi élményt nyújtott a fotózás. Kamocsán a Vág partján zajlott. Nagyon élveztem minden pillanatát, Thor Tomi tapasztalt fotósként a megfelelő fényviszonyok közt, valóban csak kevés utasítással látott el, a hangsúly a természetességen, a tekintet nyitottságán, az eredetiségen volt” – tudtuk meg Szilviától.

Galéria

Thor Tomi a lencsevégre kapott hölgyeket megajándékozta azzal a fotókat és verseket tartalmazó kiadvánnyal, amely decemberben jelent meg. Hamisítatlan ünnepi hangulat uralkodott a császári-királyi lovardában, hiszen nagyon sokat, több hónapot kellett várniuk a szervezőknek arra, hogy némileg oldódjon a járványhelyzet.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?