VIDEÓ: 3,4-es erősségű földrengés rázta meg az éjjel Szlovákiát

földrengés

A kelet-szlovákiai földrengés erőssége 3,4 magnitúdó volt. A föld éjszaka, röviddel 1 óra után rengett. Az információt Kristián Csicsay, a Szlovák Tudományos Akadémia (SAV) Földtani Intézete szeizmológiai részlegének munkatársa erősítette meg a TASR hírügynökségnek.

A földrengés epicentrumát a zempléni Széles-tótól nagyjából egy kilométerre délre, a nagymihályi járásbeli Zalacska (Zalužice) és Vámoslucska (Lúčky) községek között lokalizálták, 16,2 kilométeres mélységben.

 

Csicsay elmondása szerint ebben a térségben a földrengések nem számítanak ritkaságnak. Kelet-Szlovákiában legutóbb 2003. május 20-án regisztráltak egy jelentős, a Richter-skála szerinti 4,3-as erősségű földrengést, melynek az epicentruma Jeszenő (Jasenov) mellett volt. A földrengés károkat is okozott.

Az éjszakai földrengésre a nagymihályi lakosok is felhívták a figyelmet a közösségi hálón. Iveta Palečková, a városi hivatal szóvivője a TASR hírügynökségnek elmondta: a hivatalhoz nem érkezett bejelentés személyi sérülésről vagy vagyoni kárról. Slavko Pavolko, a Pavol Horov Alapiskola igazgatója ugyanakkor arról számolt be, hogy a földrengés következtében kisebb károk keletkeztek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?