Tegnap Érsek Árpád közleke- désügyi miniszter is felszállt az egészségvonatra.
Vérnyomásmérés a kassai gyorson
Tegnap Érsek Árpád közleke- désügyi miniszter is felszállt az egészségvonatra. Egy tár- gyalás miatt utazott Galán- tára, út közben ellenőriztette az egészségi állapotát.
Pozsony/Galánta
Ingyenesen megmérik az utasok vérnyomását, vércukor- és koleszterinszintjét a Pozsony és Kassa között közlekedő menetrend szerinti járaton, és azt is ellenőrzik, nincs-e szívritmuszavaruk.
Tegnap délelőtt az egészségvonattal utazott a fővárosból Galántára Érsek Árpád közlekedésügyi miniszter is. „Megmaradok” – jelentette ki, miután rajta is elvégezték a vizsgálatokat. Szeptember elején kezdődött és a hónap végéig tart a Szlovák Szív Alapítvány megelőző-tájékoztató projektje, amelynek keretében a Szlovák Államvasutak szerelvényein ingyen megvizsgálják az utasokat. Heti háromszor indul az egészségvonat a pozsonyi főpályaudvarról Kassára. A méréseket végző személyzet szerint nagy igény van a szolgáltatásra. „Sokan örülnek, hogy a vonatban lehetőség van az egészségi állapotuk felmérésére” – nyilatkozta az egyik ápoló. Hozzátette, fiatalok és idősek is szívesen alávetik magukat a vizsgálatoknak.
A mobilitás hete alkalmából több köztisztviselő is népszerűsítette az alternatív közlekedési lehetőségeket, a fővárosban ezen a héten ingyenes a tömegközlekedés. A minisztériumból a főpályaudvarra tíz perc alatt el lehet jutni gyalog, a közlekedésügyi miniszter ennek ellenére autóval tette meg az utat. „Fáj a bokám” – panaszolta a tárcavezető, és hozzátette, bokaműtétre vár. Érsek egy tárgyalásra vonatozott Pozsonyból Galántára, de vissza már autóval ment. Ezt azzal magyarázta, hogy sok időbe telne, ha a menetrend szerint közlekedő járattal utazna. Galántáról bő fél óra alatt ér be a gyorsvonat Pozsonyba, személyvonattal és autóval körülbelül egy óra a menetidő.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.