Veretlenül menetelő jubiláns

Deménd. A több mint ezer lelket számláló Deménd községben ez idén ünneplik a helyi futballcsapat megalakulásának 70. évfordulóját. A kilencvenes években stagnáló futballklubot 2001-ben vette védőszárnyai alá a községi hivatal. Az önkormányzati tisztségviselők igyekezetét a helyi magánvállalkozók is támogatták.

Deménd. A több mint ezer lelket számláló Deménd községben ez idén ünneplik a helyi futballcsapat megalakulásának 70. évfordulóját. A kilencvenes években stagnáló futballklubot 2001-ben vette védőszárnyai alá a községi hivatal. Az önkormányzati tisztségviselők igyekezetét a helyi magánvállalkozók is támogatták. Két évvel ezelőtt kezdődött el a felnőttek csapatának felzárkózása a Lévai járás legjobbjai közé. Előbb a III. osztályban nyertek bajnokságot, tavaly csupán egy gólon múlott, hogy nem jutottak a legfelsőbb osztályba. A csalódás ellenére nagy lendülettel láttak hozzá a sportpálya felújításához. A játékteret új gyepszőnyeg borítja, az öltözőket is korszerűsítették. Tavasszal szeretnének fedett lelátót építeni. Erre szükség is lesz, hiszen a deméndiek utcahosszal vezetik a II. osztály mezőnyét. Sikerük értékét nagyban növeli a tény, hogy a folyamatban lévő korszerűsítés miatt feladták a hazai pálya előnyét. Edzéseiket Dalmadon tartották, hazai bajnoki találkozóikra pedig Hontfüzesgyarmaton került sor. Ennek ellenére 12 pontos előnnyel vezetik a tabellát a fakóvezekényiek előtt. A II. osztály félidei gólkirálya is a listavezető mezét viseli, Kluka Rudolf 18-szor talált a hálóba.

A lévai Lebócz Péter vezette deméndiek január elején kezdték el a felkészülést a tavaszi idényre. A vezetőség az adakozó támogatók jóvoltából kedvező feltételeket biztosított a gyakorlásokhoz. Csakhamar Gödöllőn edzőtáborozik a tizenkilenc főt számláló kollektíva, mely február 13-tól a parasapusztai üdülőközpontban is eltölt néhány edzésekkel tarkított napot. Magasabb osztályú csapatok – lévaiak, csekeiek, garamkálnaiak, nagysallóiak – ellen játszanak edzőmérkőzéseket a felkészülési időszakban. Mindezt annak érdekében, hogy tavasszal teljesüljön a nagy álom, a területi bajnokság legfelsőbb osztályába kerüljön a csapat. (b.j.)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?