Véget ért a köztársasági elnök gömöri körútja

Zuzana caputová

Nagyrőce (Revúca) volt Zuzana Čaputová köztársaság elnök kétnapos gömöri (Gemer) látogatásának utolsó állomása. A régió lakosainak aktuális problémái iránt érdeklődött az államfő.

Nagyrőcén találkozott az államfő az önkormányzati képviselőkkel, valamint a város társadalmi szervezeteinek és intézményeinek képviselőivel. Meglátogatta az első szlovák gimnáziumnak otthont adó épületet is, amely ma múzeumként működik.

„A beszélgetés azokról a kihívásokról szólt, amelyekkel az önkormányzatnak szembe kell néznie. A kórházak csoportosítása, a nagyrőcei kórház működésének veszélyeztetettsége nagy visszhangot váltott ki" - mondta Čaputová. Emlékeztetett arra, hogy a város elnyerte a Kultúra Városa címet, amelynek köszönhetően Nagyrőce számos érdekes projektet dolgozott ki. Az elnök asszony Nagyrőcén találkozott a Cesta von Polgári Társulás tagjaival és a marginalizálódott közösségekhez tartozó gyerekek oktatását támogató Omama program résztvevőivel is. „Talán világviszonylatban is egyedülálló a munka, amit végeznek. Ez a projekt azért rendkívül értékes, mert a roma telepen élő roma nőket foglalkoztatnak tanítónőként, ami által képesítést szereznek és munkához jutnak" - mondta Čaputová, és hozzátette, az ember sorsát nagymértékben meghatározzák életének első évei.

Murányalján egy önkormányzati vállalatot látogatott meg a köztársasági elnök, a cég néhány évvel ezelőtt újraindította a hagyományos murányi bukta készítését. Innen a Murányi-fennsík Nemzeti Parkba indult az államfő, ahol a nemzeti park vezetésével folytatott megbeszélést a part védett területek közé sorolásáról.

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?