Védett műhely – négy alkalmazottal

Nagykapos |

<p>&nbsp;Az Ung-vidéki település városi hivatalában hamarosan védett státusú műhelyként működő információs központot hoznak létre, melyben négy, csökkent munkaképességű személyt foglalkoztatnak majd.</p>

 

A Nagykaposi Városi Hivatalban kapott tájékoztatás szerint a központ kialakítására egy a munka-, szociális és családügyi hivatalhoz benyújtott sikeres pályázatnak köszönhetően nyílt lehetőség. A védett műhelyben dolgozók bérét – a kétéves program ideje alatt – a település vezetése állami támogatásból fedezheti, az alkalmazottak pedig egy tanfolyam elvégzése után heti 20 órában nyújtanak majd segítséget a hivatali ügyeiket intéző polgároknak. Az Ung-vidéki város önkormányzata a korábbi években már foglalkoztatott csökkent munkaképességű személyeket. A kilenc alkalmazottal működő térfigyelő rendszer üzemeltetése 2011-ben Nagykaposon 43 ezer eurót emésztett fel, a védett műhellyel kapcsolatos költségek nagy részét akkor még állami támogatásból fedezhették, így a fent említett összegből a városnak tavaly csak 12 ezer eurót kellett saját forrásból állnia. 2012 tavaszán azonban a térfigyelő rendszer kiszolgálóhelyiségében dolgozó kilenc alkalmazottat elbocsátották.A védett műhely működtetéséhez a település 2006 után minden évben jelentős állami támogatást kapott, melyből az ott dolgozók bérét fizetni tudták. A program viszont 2011 májusában lezárult, így ha a térfigyelő rendszert a város a korábbi formában tovább szerette volna üzemeltetni, akkor ehhez saját költségvetéséből évente legalább 30 ezer eurót kellett volna elkülönítenie.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?