Vastaps Nádszegen

Nádszeg. Czakó Ferenc, a nyugat-szlovákiai V. liga déli csoportjában játszó nádszegiek klubelnöke vasárnap este fellélegezhetett. A hét végére felépültek sérültjeik, Dohorák és Molnár. Ennek ellenére a mátyusföldi derbit kissé megilletődötten kezdték a hazaiak.

Nádszeg. Czakó Ferenc, a nyugat-szlovákiai V. liga déli csoportjában játszó nádszegiek klubelnöke vasárnap este fellélegezhetett. A hét végére felépültek sérültjeik, Dohorák és Molnár. Ennek ellenére a mátyusföldi derbit kissé megilletődötten kezdték a hazaiak. A magabiztos galántaiak nem játszottak kivárásra, Sabatovič 12. percben lőtt góljával jelezték, három pontért érkeztek Nádszegre. „Épp idejében kapcsoltak nagyobb fordulatszámra a mieink, ennek köszönhetően sikerült is fordítaniuk. A 20. percben ugyan Dohorák még ziccert hibázott, ám öt perccel később már Hromada fejjel pontosan célzott. A 35. percben Hromada a kapus fölött ívelte a labdát a hálóba. Szünet után is színvonalas, izgalmas focicsata szemtanúi voltak a szurkolók. Mindkét kapu előtt parázs jelenetek zajlottak. Gányi, Dohorák és Ivicze gólhelyzeténél baj volt az irányzékkal. A 67. percben legeredményesebb futballistánk, Ivicze növelte előnyünket. Gyurka egyébként már 13 gólnál tart az idényben. A vendégek nem csüggedtek, a csereként beállt Csóka a 79. percben szépített, egyenlítésre azonban már nem futotta erejükből. Hálás szurkolóink vastapssal köszönték kedvenceik nagy igyekezetét, értékes győzelmét“ – foglalta csokorba a derbin szerzett benyomásait immár mosolytól sugárzó arccal a győztesek tisztségviselője. (ái)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?