Párkány. A Simon-Júda napi vásárt, amelyet a helyi hagyomány 1546-tól tart számon, régebben október második felében tartották. A vásárt, amely a török hódoltság koráig nyúlik vissza, manapság október elején rendezik meg. A régi, október 28.
Vásárok régen és ma
Párkány. A Simon-Júda napi vásárt, amelyet a helyi hagyomány 1546-tól tart számon, régebben október második felében tartották. A vásárt, amely a török hódoltság koráig nyúlik vissza, manapság október elején rendezik meg. A régi, október 28. táján (Simon-Júda napja) rendezett vásárok 8–10 napig tartottak, de volt, hogy két hétig is elhúzódtak. A vásár vége rendszerint beletorkollott a búcsúba, amely november 5-re (Szent Imre herceg napja) esik. Az utóbbi években 3–4 naposra rövidült, de nemzetközi jellegét megőrizte. Hogyan élnek a párkányiak emlékezetében a régi vásárok? Mit szólnak a mostaniakhoz?
Hajtman Kornélia pedagógus, Párkány
Gyermekkoromban a párkányi vásár gyakran egybeesett a nánai búcsúval. A nánai templombúcsú napja október 20-ra, azaz Szent Vendel napjának környékére esett. Szent Simon és Júdás Tádé, azaz Júda apostol napját pedig október 28-án ünnepli az egyház. A búcsú és a vásár alkalmával mindig összejött a rokonság. Előfordult, hogy a vasárnapi ünnepi szentmise után utunk rögtön a párkányi vásárba vezetett. A gyerekeket a sok csillogó bizsu látványa nyűgözte le, a felnőttek a Baťa-termékeket keresték. Keresett volt a mézeskalácsból készült rózsafüzér is, amit hazafelé mindig megdézsmáltunk. Nagy örömmel nyugtáztam, hogy a mai vásárokban egyre nagyobb teret kapnak a hazai kézművestermékek. Így a sok csöbör és vödör között én is megtalálom a nekem tetsző portékát.
Pallag Magdolna pedagógus, Párkány
Mit nem adnék egy igazi retro Simon-Júda vásárért! Már hétfőtől sült hurka, pecsenye, hal illatozott a városban, ittuk a murcit és minden este ott vacsoráztunk. Ott vettük meg az új kabátot, ruhát, csizmát, sapkát. Mindenfelé lehetett ételt-italt kapni. Az emberek beszélgettek, ettek-ittak. Talán ma ez hiányzik legjobban. Ma egyre több a bóvli, az étel-ital is drága, egyre laposabbak a pénztárcák és egyre több a koldus.
Pathó Béla reklámgrafikus, Párkány
A vásár aktuális plakátjának tervezésekor mindig azt tartom szem előtt, hogy grafikailag is kifejezze a lényeget. Ha egy szóval kellene jellemeznem a Simon-Júdát, azt mondanám, a hangsúly a szórakozáson van. Ebbe a baráti beszélgetések és a régen látott ismerősökkel való találkozások épp úgy beletartozna, mint a körhinták, a sör, a sült kolbász és a hurka. Azt szokták mondani, a négynapos vásár első napja, a csütörtök a párkányiaké. Lányaimmal már szerda este végigjárom a várost, igyekszem magamba szívni a készülő vásár hangulatát. Régebben már hétfőtől építették a sátrakat az árusok. A mai vásárokból leginkább ez a hangulat hiányzik. Meg az a finom sült hal, amit a városházánál lehetett kapni. (guzsu)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.