Vádat emeltek a gömöri kamera-ügyben

Rimaszombat |

<p>Vádat emeltek a szerdán, a Rimaszombati járásban végrehajtott, Kamerák fedőnevű rendőrségi akció során elfogott személyek egy része ellen. Három főt közbeszerzés befolyásolásával gyanúsítanak.&nbsp;</p>

Szeptember 7-én nagyszabású összehangolt razziát tartott a Nemzeti Nyomozóhatóság (NAKA). Hatvanhat rendőr kilenc településen – Hanván, Lénártfalván, Dobócán, Simonyiban, Darnyán, Serkében, Détérben és Tajtiban – tartott házkutatást magánlakásokban és középületekben, valamint egy őrző-védő szolgálat központjában, Rimaszombatban. A razzia során 31 személyt állítottak elő és hallgattak ki.

Razzia kilenc gömöri településen

Az érintettek közt polgármesterek, önkormányzati képviselők vannak, főleg azok, akik a térfigyelő kamerarendszerrel kapcsolatos feladatokat láttak el a pályázatok során. Az érintett dél-gömöri falvak teljes összegű támogatást nyertek el a közelmúltban térfigyelő kamerarendszerek telepítésére. A nyomozóhatóság ezeknek a beruházásoknak a közbeszerzési eljárásánál felmerült manipuláció gyanúja miatt kezdeményezte a nyomozást. Értesüléseink szerint a pályázatok elbírálásakor részlehajlóan tehettek kedvezményezetté bizonyos jogi személyeket, az sem kizárt, hogy túlárazták, túlszámlázták a beruházások kivitelezését. A nyomozás kezdeti stádiumban van, erre hivatkozva a rendőrség nem hozott nyilvánosságra minden, az üggyel kapcsolatos információt, a bűncselekmény miatt keletkezett kárt azonban már felbecsülték, a szakértők szerint a tettesek másfél millió eurós kárt okoztak a közbeszerzés befolyásolásával. További vádemelések várhatók, az Országos Rendőr-főkapitányság későbbre ígért részletes tájékoztatást. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?