Útjavítás Vágsellye központjában

vagsellye ut

Nyitra megye önkormányzata megkezdte a II/573 Vágsellye és Gúta, valamint Komárom közti útszakasz nagyszabású felújítását.

A régi, elavult burkolat eltávolítása után új, korszerűbb útburkolat kerül a Pázmány Péter utcába. Látogatásunk idején a plébániatemplom előtt, a Szentháromság szobor környékén folytak a munkálatok a gyalogátkelőhelynél, ami kissé megnehezíti a gyalogosok, illetve a gépkocsik áthaladását a városházánál az Alsó utca irányába. Itt ideiglenesen kihelyezett közlekedési táblák szerint, kijelölt korlátok közt közlekedhetnek a gépkocsik, ami nem okoz különösebb fennakadást. A jelenlegi korszerűsítés elsősorban Vágsellye belvárosát, illetve annak közvetlen környékét érinti. A teljes felújítás a Vágsellyei járásban 21,86 kilométeres útszakaszon történik. Várhatóan 2023 augusztusában fejezik be a tervezett munkálatokat. Koller Erika városi szóvivő Vágsellye önkormányzati honlapján arról tájékoztatta a lakosokat, hogy eredetileg csak a nyári szünidő folyamán kezdték volna meg a munkálatokat. Arról, hogy már múlt hétvégén megkezdik a felújítást, a városi hivatalt nem értesítették. Nyitra megye önkormányzata hagyta jóvá a nagyszabású felújítást, amelyek a járási székhelyen várhatóan e hónap végéig tartanak, ezt követően Gúta irányába folytatják az utak felújítását.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?