Útfelújításkor se dőljenek be a csalóknak!

Érsekújvár
Érsekújvár/Vágsellye |

Fegyelemre és egyúttal óvatosságra is intik a lakosokat azokon a járási székhelyeken, ahol nagyszabású útfelújításokat végeznek. Az érintett utcákban élők a kijelölt időben nem parkolhatnak a házukhoz közeli járdaszegélyeken, mert elvontathatják őket.

Érsekújvárban a város vezetése arra figyelmeztette a lakosokat, ne dőljenek be az esetleges hamis útfelújítóknak, akik hozzájárulást kérnének tőlük az ingatlanuk közelében lévő járdák, utak felújításához.

Új parkolók és járdaszegélyek

Érsekújvárban ezekben a napokban fejezték be az új parkoló építését a Pozsonyi úton, ahol felújították a járdaszegélyeket, és új aszfaltbevonat került a járdákra. Az útfelújítás harmadik szakaszában az önkormányzat felújította a Ľudovít Štúr utca, a Pozsonyi út és a T.G. Masaryk utcai járdákat, egészen a kereszteződésig. A városi hivatal tájékoztatása szerint, terveik között szerepel továbbá a Pozsonyi út végén lévő járda felújítása egészen az Égető utcáig, melyet a helyiek Pirító-ként ismernek. Idővel a Köztársaság tértől a Pirítóig járdát és kerékpárutat építenének. Klein Ottokár, Érsekújvár polgármestere arról tájékoztatta a lakosokat, hogy a Virág, az Új és a Rózsavölgy utcákban már lemaratták a régi útburkolatot. Ezen a szakaszon jócskán elöregedtek a múlt század hetvenes-nyolcvanas éveiben lerakott szennyvíz-csatorna vezetékek, a felújítással egyidejűleg lecserélik a csatornafedeleket. Az önkormányzat előkészíti az Új utca és a Domb menti utca kereszteződésénél lévő út felújítását. A Janko Kráľ utcában is folytatják a járdák felújítását, és csaknem harminc férőhelyesre bővítik a meglévő parkolót. Az érsekújvári lakosokat az útfelújítás kapcsán arra figyelmeztette a város vezetése, hogy Pozsony Főrév városrészében valószínűleg „álmunkások” bukkantak fel az útkarbantartás során. A város vezetése sosem kért anyagi hozzájárulást a lakosoktól a járdák és utak javításához. Ezek az útjavító csalók az egyik lakostól több ezer eurót csaltak ki azzal, hogy a családi ház előtti járdafelújításhoz hozzá kell járulnia.


 

Szeptembertől javítanak

Vágsellyén szeptember elején kezdték meg a nagyszabású útfelújítást, amely tizenhét városi utat érint. A munkálatok menetéről folyamatosan tájékoztatják a lakosokat, arra kérve a gépkocsivezetőket, hogy ne parkoljanak az útpadkákon. Befejezték a Jesenský utca felújítását, ahol némi fennakadást okozott a vízvezeték-csatlakozás. Rugalmasan haladtak a munkálatok a Rövid, a Pionír, a Nárcisz és a Ludvik Svoboda tábornok utcában, ahol lecserélték a régi csatornafedeleket is. A Hollý utcában a csapadékos időjárás miatt késtek a munkálatokkal, de a fák metszését, melyek akadályozták volna a munkagépek mozgását, el tudták végezni. A lakosok a felszólítás ellenére sem parkolták át néhány utcában a gépkocsikat, ezért az október 1-jére tervezett munkálatokat kénytelenek voltak napokkal elhalasztani. Hasonló gondjaik adódtak a munkásoknak a Temető utca környékén, ahonnan kénytelenek voltak elvontatni egy személygépkocsit, mivel a tulajdonos külföldön tartózkodik. Koller Erikának, a városi hivatal szóvivőjének az összefoglalója szerint, akadtak helyzetek, amikor csak annak az utcának a felújítását folytathatták a munkások, ahol kevesebb személygépkocsi parkolt az utak mentén. A Vágvecse városrészben új utat építenek a Gazdasági utcában.

Két-három munkacsapat dolgozik a terepen a vágsellyei utak felújításán. A rekonstrukciós munkálatok várhatóan november végéig, vagy december elejéig tartanak. Az útfelújítást követően ismét kijelölik az útburkolati jeleket.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?