<p>Felsőszeli. Felújítják az utakat és új járdákat építenek a galántai járásbeli községben. A kivitelező már megkezdte a munkát, az autósok és a lakosok kisebb forgalomkorlátozásokra számíthatnak.</p>
Útfelújítás és járdaépítés
![](/sites/default/files/styles/image_16_10_w400/public/lead_image/ujszo_1426666396473_95.jpg.webp?itok=YGzSiZjw)
BARTALOS ÉVA
Felsőszeli polgármestere lapunknak elmondta, 530 000 euró támogatást nyert a község a Regionális Operatív Programból. A pénzből öt bekötőutat újraaszfaltoznak, és járdát építenek a főút mellett. „Járdákat építünk és árkot ásunk a főút mindkét oldalán, zöldterületeket alakítunk ki, felújítjuk a közvilágítást” – nyilatkozott Dobosy Pál. Az új közterületet összekapcsolják a felújított főtérrel. A területen korábban gondokat okozott a belvíz, a fejlesztéssel ezt a gondot is megoldja az önkormányzat. A polgármestertől megtudtuk, 2013 szeptemberében adták be a támogatást igénylő pályázatot, 2014 májusában kötöttek szerződést a mezőgazdasági minisztériummal a pénz folyósításáról. A munkások néhány hete kezdték meg a kivitelezést. A szerződés alapján a községnek június végéig kell elszámolnia, utána kapják meg a befektetett pénzt.
Négy vállalat jelentkezett a község által meghirdetett közbeszerzési pályázatra. Az AVA Stav ajánlata volt a legmegfelelőbb, a galántai cég nyerte el a megbízatást. A polgármester hangsúlyozta, hogy közel egy évig zajlott a közbeszerzési pályázat. „Egyik résztvevő sem támadta meg a közbeszerzés eredményét. Minden az előírásoknak megfelelően zajlott, mégis elhúzódott a pályázat. Ez tipikus példája volt annak, hogy egyes hivatalnokok miként gátolják a támogatások merítését” – közölte Dobosy.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.