„Űrnap” a Selye gimiben – Farkas Bertalannal (VIDEÓ)

SJG
Komárom |

A komáromi gimnázium csapata fogja képviselni Szlovákiát az Európai Űrügynökség (ESA) versenyén – a diákok bemutatták, mivel készülnek a megmérettetésre. Ezt követően az első magyar űrhajós, Farkas Bertalan adott elő az életéről, ill. az űrkutatásról.

2010 óta rendezik meg az European CanSat Competition nevű versenyt, amelyben Szlovákia csak az idei évtől vehet részt. A középiskolás diákok számára kiírt természettudományos készségeket fejlesztő versenyben először a Selye János Gimnázium Team GHSat nevű hatosa (Szabó Bence, Molnár Ferenc, Doncs Zsombor, Ferenczi Bence, Juhász Barnabás és Dóczé Dávid) képviselheti az országot Hevesi Anikó fizika szakos tanár felkészítésének köszönhetően.

A feladatuk egy működő műhold megtervezése és megépítése. Ahogy az angol név is utal rá, a műszaki szerkezetnek egy üditősdoboz méreteibe kell beleférnie az ESA által küldött alkatrészekből. A műholdat majd egy kilométer magasra fogják fellőni, a szerkezetnek pedig különféle tudományos méréseket (kíváncsiak lesznek például a gamma sugárzás adataira is) kell tudnia elvégezni, ill. épségben vissza kell érkeznie a földre.

A gimnazisták előadását Farkas Bertalan, az első magyar űrhajós is meghallgatta. A prezentációról elismerően nyilatkozott. „Annak örülnék, ha lenne közületek egy magyar beszélő harmadik vagy negyedik űrhajós, aki feljut a világűrbe, s ebből a gimnáziumból kerülne ki. Hogy szlovák űrhajós, az egy dolog, viszont mivel magyar nyelvű, azért mégiscsak a miénk lenne” – mondta, derültséget keltve az iskola aulájának közönségében. Külön kiemelte, hogy a diákoknak nemcsak magyarul, de szlovákul és angolul is kell tudniuk a verseny kapcsán, ami már eleve egy jó kiindulópont.

Farkas Bertalan nagyjából másfél órás előadást tartott a saját űrutazásáról, s az ehhez vezető életútjáról. Érintette a HUNOR – Magyar Űrhajós Programot is, ahol a jelentkezők körét a napokban szűkítették le négy férfire. Minden bizonnyal közülük kerül ki a második magyar kozmonauta. Farkas ezzel kapcsolatban azt is elmondta, nagyon szerette volna, ha női jelentkezők is sikerrel járnak, ám végül mindegyikük kihullott a válogatási folyamat során.

Galéria

A nap részét képezte a Farkas Bertalan Oktatási és Módszertani Központ bemutatója is, amely során különböző eszközök – humanoid robotok, járművek és robotkarok – működéséről győződhetett meg a közönség. Az első magyar űrhajós ezek kapcsán arról beszélt, hogy a hasonló szerkezetek jelentik a jövőt – s habár az ember sokszor csak elvben helyettesíthető, a gépek is nagyszerűen végre tudják hajtani a rájuk bízott feladatokat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?