Üres lakásból is lehet lopni

Királyhelmec |

<p>A Bodrogköz központjában tegnap éjszaka ismeretlenek több ezer korona értékben nyílászárókat loptak el azokból az alacsony komfortfokozatú lakásokból, melyeket állami támogatással a város építtet. Švistun László, a Királyhelmeci Városi Hivatal vezetője lapunknak elmondta, az építkezést végző vállalat tulajdonosa a lopás miatt már feljelentést tett.</p>

A Bodrogköz központjában tegnap éjszaka ismeretlenek több ezer korona értékben nyílászárókat loptak el azokból az alacsony komfortfokozatú lakásokból, melyeket állami támogatással a város építtet.
Švistun László, a Királyhelmeci Városi Hivatal vezetője lapunknak elmondta, az építkezést végző vállalat tulajdonosa a lopás miatt már feljelentést tett a helyi rendőrségen, ugyanakkor azt kérte, a város ezentúl segítsen az ingatlan őrzésében. A hivatalvezető szerint azonban amíg az épületek a lakásgazdálkodási vállalat felügyelete alá nem kerülnek, az értékek megőrzése a kivitelező cég kötelessége, így a felmerülő költségek is azt terhelik. Mivel a tolvajok által okozott kár meghaladja a 8 ezer koronát (267 euró), az ügyben az állami rendőrség hivatott eljárni. A Vásártér utca végén található egyhektáros parcellán a királyhelmeci önkormányzat 8,7 millió koronából (290 000 euró) húsz 22,4 illetve tíz 12,8 négyzetméteres lakóegységeket építtet, a költségek 80 százalékát vissza nem térítendő állami támogatásból, a fönnmaradó részt pedig a Lakásgazdálkodási Alaptól fölvett hosszú lejáratú hitelből fedezik. További részletek nyomtatott kiadásunkban. Leczo Zoltán

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?