Ünnepváró Komáromban

Komárom. A Nyári Szabadtéri Táncszínház Alap által december 10-én megrendezett karácsony előtti Ünnepváró a nyolcadik évfolyamába lépett.

Fontosak az ilyen és ehhez hasonló összejövetelek, ahol a gyerekeket a hagyományos népi játékokra, mondókákra tanítják, ahol színvonalas zenekíséret mellett sajátítják el a néptánc alaplépéseit, és ahol a műanyaggal és bóvlival elárasztott világunkban valóban tapintható közelségbe kerülnek a természetes alapanyagokhoz: a fához, a bőrhöz, a csuhéhoz, a kóchoz, a nemezhez. Szerencsére ma már sok településen találkozhatunk hasonló rendezvénnyel, ám az úttörő szerepét annak idején éppen a Nyári Szabadtéri Táncszínház Alap vállalta magára.

Az alaphangulatot ezúttal a budapesti Kolompos együttes adta meg, megtáncoltatva kicsiket és nagyokat egyaránt. Ami az idei Ünnepvárón a rendszeres látogatóknak feltűnhetett, az a kézművesek megnövekedett tábora volt. A rendezvénynek helyszínt adó városi sportcsarnok küzdőterének mindkét oldalát benépesítették a hazai, valamint a Gödről és Győr környékéről érkezett kézművesek. Ez már csak azért is örvendetes tény, mert az utóbbi években bizony előfordult, hogy a nagy érdeklődés miatt az ügyeskedni kívánó gyerekeknek akár fél órát is várakozniuk kellett, míg hozzáfértek az általuk kiválasztott foglalkozáshoz. Most pedig a több mint 20 asztal körül mindenki szinte azonnal talált helyet magának. Készültek is sorban a bőr nyakékek, a csuhéangyalkák, a szalmadíszek, a nemezlabdák, a sípok, a gyöngyfigurák, meg persze sok egyéb más is. Mint már a bevezetőben említettük, a mostani már a nyolcadik Ünnepváró volt. Az évek során érdekes megfigyelni azt is, hogy miként cseperednek a rendezvényt látogató gyerekek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?