Ünnepvárás Komáromban

Komárom |

<p>A Villa Camarum Polgári Társulásnak köszönhetően idén is óriási koszorú díszíti az adventi időszakban a Klapka teret.&nbsp;</p>

A fenyőalapot a társulás önkéntesei már készítik, és november 27-én, vasárnap 15 órától az első gyertya meggyújtása előtt a lakosok elhelyezhetik karácsonyi díszeiket a közös koszorún.

A több száz gömbtől, csillagtól, különböző színű és stílusú dísztől a komáromi adventi koszorú minden évben kicsit eklektikus, de éppen ez adja egyediségét, szépségét, és saját díszétől mindenki egy kicsit magáénak érezheti. Az első gyertyát 16.30-kor gyújtják meg, és karácsonyig minden vasárnap ebben az időben várják a komáromiakat a közös gyertyagyújtásra. Az ünnepváró programsorozatot a városi hivatal koordinálja. Advent második vasárnapján a Mikulás és a komáromi animátorok csoportja fogadja a gyerekeket a téren. A karácsonyi vásár ezúttal a Klapka térről átkerül az Európa udvarba, és december 9-től december 11-ig tart. A három nap folyamán műsor adnak az óvodások, az iskolások, a művészeti alapiskola növendékei, a városi művelődési központ és a szabadidőközpont égisze alatt működő csoportok, fellép a Vadkerti Imre–Zsapka–Attila–Szűcs István-trió, a Ghymesi Igricek, a Kuttyomfitty Társulat és mások. Advent utolsó vasárnapján, december 18-án a Villa Camarum szervezésében karácsonyváró játszó- és alkotóház lesz a Tiszti Pavilonban. A város karácsonyfáját és a betlehemet idén is a Klapka téren állítják fel. (vkm)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?