Uniós pénzből fejlesztik a vállalkozásokat

Dunaszerdahely
Dunaszerdahely |

A koronavírus-járvány lelassította a megkezdett projektet, így tavasz helyett csak ősszel vált nyilvánvalóvá, melyek a befutó vállalatok az Interreg határokon átnyúló projektek keretén belül.

Megvan a határ menti együttmű-ködési program első konkrét projektje, amelyről részletesen Vasi Emma, a Rába–Duna–Vág Korlátolt Felelősségű Európai Területi Társulás igazgatónője, Berényi József, a társulás szakmai bizottságának elnöke, valamint a projektben részt vevő szlovákiai partnerek tájékoztattak a hét elején. A Food Industry TAPE foglalkoztatási térségi akcióterv célja a fenntartható és minőségi foglalkoztatás előmozdítása és a munkavállalói mobilitás támogatása a határ menti régiók élelmiszeripari ágazatában. Ezért is irányult az első pályázati felhívás az élelmiszeripari cégek felé. „Amikor 2017-ben kiírtuk a pályázatot, úgy gondoltuk, a Csallóköz és a Rábaköz térség a legmegfelelőbb az élelmiszeripar fellendítését szorgalmazó erőfeszítéseinkre. Erre az első pilot projekt jellegű pályázatra többen jelentkeztek, húsfeldolgozó, zöldség-, gyümölcsfeldolgozó vállalatok, sőt borászok, malomtulajdonosok, illetve tésztagyártó cégek is. A 25 beadott tervezetből 9 jutott a döntőbe. Ezek közül választottuk ki azt az öt vállalatot, 3 szlovákiait és 2 magyarországit, akikkel végül a projektet megvalósítjuk” – tájékoztatta lapunkat Vasi Emma. A három szlovákiai befutó egy húsfeldolgozó kisvállalat, egy bazini borászat, valamint egy légi kismalom.

A projektben szerves részt vállal a Nemzeti Mezőgazdasági és Élelmiszeri Központ Kutatóintézete is. „Stanislav Šilhár, az intézet munkatársa elmondta, hogy a tapasztalataik alapján ahhoz, hogy a mezőgazdasági és élelmiszeripari kis- és középvállalkozók gazdaságilag érvényesülni tudjanak, termékeik egy részét végtermékként kell, hogy értékesítsék, másképpen nem tudnak nyereségesek lenni. „Vagyis a projekt lényege, segítséget nyújtani a kisvállalatoknak, hogy olyan végtermékeket legyenek képesek gyártani, amelyek hozzáadott értéke magasabb lesz és növeli a cég bevételét” – vallja Šilhár. Ezt hivatott segíteni az említett kutatóintézet a Széchenyi István Egyetem mosonmagyaróvári Mezőgazdasági és Élelmiszer-tudományi Karával egyetemben. 

A cél, hogy a projektben részt vevő kisvállalkozók számára olyan új technológiai folyamatokat és új termékeket vezessenek a gyártásba, amelyeket a későbbiekben más, hasonló profillal rendelkező vállalatok is alkalmazhatnak majd. A projekt keretében 7 új munkahelyet alakítanak ki, az öt befutó vállalkozás anyagi fedezetet kap az új technológiai eljárásokhoz szükséges gépek, gépsorok megvásárlására. Több mint 2,2 millió eurós beruházásról van szó, az összeget 5 vállalkozó között osztják szét, a pénzt kizárólag új technológiai eljárások finanszírozására fordíthatják. 
A vállalatok 15 százalékos önrésszel szállnak be. A fennmaradó több mint 700 ezer eurót a szlovák–magyar kutatócsoport és kivitelező közösen használja fel. A projekt 2023-ban zárul.

„Az, hogy hogyan sikerül ezt a projektet megvalósítani, nagyban befolyásolja majd az utána következőket is, ezért is szeretnénk a lehető legjobban teljesíteni” – zárta Nagyszombat megye alelnöke.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?