Újra a csatornahálózattal voltak gondok Királyhelmecen

Királyhelmec |

<p>Az utcára ömlött a szennyvíz a Kossuth és a Kazinczy utca kereszteződésénél található bérházakból. A hibát pénteken végre sikerült elhárítani.</p>

Pataky Károly polgármester lapunknak elmondta, a szennyvízhálózat említett szakaszán az elmúlt években már többször voltak meghibásodások, de ezeket általában viszonylag kis költséggel sikerült elhárítani. Most azonban a rendszer hosszú ideig nem tudta elvezetni a szennyvizet, és a hálózatot kamerákkal átvizsgáló szakemberek is csak annyit tudtak megállapítani, hogy a vezeték eldugult, kitisztítani azonban sehogy sem sikerült. Mivel a környéken lakók folyamatosan panaszkodtak, és a fertőzés veszélye is fennállt, végül az is felmerült, hogy az úttest felbontásával – speciális műszaki megoldások alkalmazásával – a teljes szakaszt kicserélik. A munkálatok költségeit kb. 5 ezer euróra becsülték, a kiadást a város – a jelenlegi nehéz gazdasági helyzetben – csak komoly áldozatok árán vállalhatta volna.

Pénteken a vezetéket több mint 10 órán keresztül nagy nyomású vízsugárral mosták át, és délutánra sikerült a dugulást megszüntetni. Kiderült, hogy az elzáródást kövek és lapos vasak okozták, a szakemberek elképzelni sem tudják, ezek a tárgyak hogyan kerülhettek az egyébként zárt rendszerbe.

A Kossuth és a Stadion utcában már korábban kiépült az esővíz- és a szennyvízelvezető, nyomásos rendszerű csatornahálózat, melyben a szennyvizet szivattyúkkal emelik át a gerincvezetékbe. Az említett rész eladását a városvezetés már hosszabb ideje tervezte. Ennek legfőbb oka az volt, hogy sem az anyagi, sem a szakmai feltételek nem adottak a hálózat zavartalan üzemeltetéséhez. Megfelelően képzett szakembereket kellene alkalmazni, arról nem is beszélve, hogy a karbantartáshoz és az esetleges fejlesztésekhez drága berendezések és speciális munkagépek kellenek. A meghibásodott szivattyúk cseréje, a vezetékek javítása ugyanis rendszeresen komoly kiadást ró a városra.

A csatornaszakasz eladásakor, tavaly tavasszal a szakemberek 55 ezer eurós minimális vételárat szabtak meg, ám ezen az áron senki sem akarta megvenni. A csatornaszakasz végül szimbolikus áron – 1 euróért – kelt el, de az új tulajdonosnak, a Kelet-szlovákiai Vízműveknek (Východoslovenská vodárenská spoločnosť) a rendszer zavartalan üzemeltetéséhez komoly beruházásokat kell megvalósítania. A csatornahálózattal az utóbbi pár évben egyébként a város több pontján – például a Kossuth, a Dobrai és a Templomsor utcában is – gondok adódtak. Eddig a hálózat csupán a település alig harmadán épült ki, új vezetékeket csak a Mécs László és a Štefánik utcában, valamint a Kossuth utca egy részén fektettek le. A csatornahálózat teljes kiépítéséhez a Kelet-szlovákiai Víz-műveknek az európai uniós pénzalapokból 2013-ban pályázat útján kért támogatást, a projekt megvalósításához akkor nem sikerült pénzt kapni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?