Újabb viszály Somorján

Somorja |

<p>A képviselő azt kritizálta, hogy egy beköltözött lakos vezeti a magánportált, amely nem járul hozzá a magyar identitás megerősítéséhez.</p>

Az utóbbi napokban nagy port kavart Somorján az egyik városi képviselő állásfoglalása a šamorinčan.sk magánhírportálról. Méry János (MKP) véleményétől, mely szerint a hírportál leépíti a felső-csallóközi város magyar lakosságát, elhatárolódik a képviselő-testület.

A hírportálon tavaly év végén bejelentették, hogy pénz hiányában nem tudják magyarra fordíttatni a cikkeket, a tájékoztatás nagyrészt szlovák nyelven folyt. Közösségi összefogásnak köszönhetően sikerült elérniük, hogy magyar nyelven is megjelenjenek az írások. Méry János a somorja.sk, szintén nem hivatalos portálon A šamorínčan-effektus címmel megjelent írásában foglalkozott a šamorinčan kétnyelvűségre irányuló kezdeményezésével. Szerinte a portál, melyet a „Nyitrabányán született, tíz éve Somorján élő úr indított el” káros, mivel pontatlanul közölt írásokat a honlapon. „Hangulatot keltett, s olyan dolgokat emelt ki, amelyekre a városba nem régen beköltözött polgárok rákaptak” – írta a városi képviselő. Kiemelte, hogy a portál pénzszerzésért jött létre, és nehezményezi, hogy a cikkek alatt a beköltözött, sok nem bejelentett lakos kritizálja az önkormányzat működését. Egy oldal magyarra fordítása szerinte nem járul hozzá a helyi magyarság öntudatának erősítéséhez. Az írást a magánhírportál szlovákul is közölte. Több gyűlölködő hozzászólás is olvasható a cikk alatt, egyesek börtönbe küldenék a képviselőt, mások a sikeres magyar–szlovák együttélésre próbálják ráirányítani a figyelmet. Vladimír Gábor, az oldal főszerkesztője leszögezte, folytatják a közhasznú munkát, mivel a portál összeköti az embereket. A város önkormányzata közleményben határolódott el a képviselő kijelentéseitől. Az önkormányzat honlapján megjelent állásfoglalásban kiemelik, hogy számukra Somorja minden lakója egyenrangú, céljuk, hogy közösséget teremtsenek a városban. „Minden polgár szólásszabadságát tiszteletben tartva Somorja polgármestere és a város vezetősége leszögezi, a somorja.sk portálon „A šamorínčan-effektus” címmel megjelent írás, amely a Šamorínčan hírportálon szlovák nyelvű fordításban is megjelent, nem tükrözi sem a polgármester, sem a város vezetése véleményét. Ugyanígy elfogadhatatlannak tartjuk az uszító véleményeket, melyeket az olvasók egy része a cikkhez fűzött” – olvasható az állásfoglalásban, amelyet Bárdos Gábor polgármester, Orosz Csaba alpolgármester és Nagy József, az MKP frakció elnöke írt alá. Hozzátették, a városban élők közös célja egy élhető város kialakítása.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?