Újabb fórum az érsekújvári főtér átépítéséről

Érsekújvár |

<div>Vitát váltottak ki az önkormányzati ülésen a főtér felújításával kapcsolatos látványtervek, melyeket a közelmúltban mutattak be a városházán.</div>

Istenes József tervezőmérnök az ülésen elmondta, segítő szándékkal érkezett, öt tervezőmérnök nevében kéri a testületet, állítson fel szakbizottságot, amely foglalkozna a problémával. „A főtér átalakításának megtervezésekor nagy szükség van szakértői véleményre, és figyelembe kell venni a lakosok elvárásait“ – hangsúlyozta Istenes József. Forró László (MKP–Híd) képviselő módosító javaslatot nyújtott be a felújítással kapcsolatban. A testület kéri Klein Ottokár polgármestert, szólítsa meg az érsekújvári tervezőket és építészeket, fejtsék ki véleményüket a bemutatott tervekkel kapcsolatban. A főtér felújításának terveit a Nyitrai Mezőgazdasági Egyetem tizenöt diákja dolgozta ki, továbbá merész, nem szokványos terveket mutatott be Michal Šarafin építész a munkatársaival. A tervezők nem azt tartották elsődleges szempontnak, hogy a főteret az egykor körülbástyázott erődváros történelmi magjaként megőrizzék. Ivan Katona független képviselő nehezményezte, hogy nem vették figyelembe a helyi sajátosságokat. Katona elmondta, meg kellene nyitni a történelmi katakombákat, megőrizni a történelmi főtér értékeit. 1992-ben térkövet raktak le, emiatt az érsekújváriak sivárnak és barátságtalannak tartják a főteret, és kérik az átépítését. Az egyetem tervezői szökőkutat, patakot, piknikezésre alkalmas zöldövezetet javasoltak, ami az érsekújvári képviselőknek nem tetszik. Klein Ottokár elmondta, a most bemutatott terv csupán egyfajta tanulmány, nem végleges projekt. A jövő hónap elejére tervezett szakmai és lakossági találkozón mindenki elmondhatja a véleményét.A vitában a képviselők más városfejlesztési prioritásokra is rákérdeztek, az egyik ilyen az ipari park, a másik a körgyűrű. Klein Ottokár elmondta, folytatják a tárgyalásokat a leendő beruházókkal és készül egy geológiai tanulmány. A kiválasztott teleknek csupán egy része alkalmas a beépítésre, és szeretnék figyelembe venni a leendő munkáltatók elvárásait. A körgyűrű kapcsán a polgármester hangsúlyozta, találkozott a környező községek vezetőivel, és elmondta, egyre elviselhetetlenebb a közlekedési helyzet a járási székhelyen. „Mindent megteszek, hogy felhívjuk a kormány figyelmét a városban uralkodó állapotokra és a körgyűrű szükségességére“ – egészítette ki az elmondottakat Klein Ottokár. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?