Az emléktábla leleplezésére rengetegen voltak kíváncsiak
Újabb ékességgel bővült a Márai-emlékház: Márai és Radványi édesapja, Grosschmid Géza is emléktáblát kapott
A két világhírű kassai alkotó, Márai Sándor író és testvére Radványi Géza filmrendező évekkel ezelőtt felavatott emléktábláit követően november végén a két híresség édesapjának, Dr. Grosschmid Géza ügyvédnek, királyi közjegyzőnek, Csehszlovákia magyar szenátorának is emléktáblát avattak az épület emeleti részében. Az emléktáblát a Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK) és a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Ügyvédi Kamara készítette és állíttatta ki a gazdag múlttal rendelkező Márai-emlékházban.
Az ünnepélyes, telt házasra sikerült leleplezésen Kassa azon egyik hírességének és nevezetes személyiségének állítottak emléket, akinek pontosan 2022. december elsején volt születésének 150-ik évfordulója. Ahogy azt az Új Szónak Ötvös Anna, a kassai Mészáros utca 35. szám alatti házban berendezett Márai Sándor Emlékkiállítás egyik kurátora elmondta, Grosschmid Géza élettörténetének túlnyomó része teljes mértékben Kassához kötődik, szakmai és társadalmi szempontból egyaránt. „Kassán született és Kassán élte le az életét. 1899-1900-ban közjegyző-helyettes volt Kassán, és aztán került ő a Kassai Jelzálogban jogtanácsosi székébe, ahol évekig dolgozott.
A háború alatt a Kassai Jogakadémián külső tanárként magánjogot tanított, mivel a tanárok nagy része bevonult a háborúba. 1918-ban megválasztották a Kassai Ügyvédi Kamara elnökének, tulajdonképpen ő volt az utolsó elnök, hiszen ezt követően Csehszlovákiában ez már nem működött. Aztán bekapcsolódott a politikai életbe. Az 1910-es években független városi tanácstag volt, de a 20-as években az Országos Keresztény-szocialista Párt munkájába kapcsolódott be, és ennek keretében került be a csehszlovák parlamentbe, ahol szenátorként egészen 1932-ig tevékenykedett. Erről a posztról 1932 decemberében máig tisztázatlan okokból lemondott. 1933 januárjában már Miskolcon élt feleségével, ahol haláláig, egészen 1934-ig októberig közjegyzőként dolgozott. Nem mondhatjuk azt, hogy Grosschmid Géza a fiai híressége által elnyomott lett volna, hanem inkább elfelejtett. Volt egy ember Kassán, aki mindig kiállt a jó ügyek mellett, becsületesen végezte a munkáját, nagyon sok mindent letett az asztalra. Természetesen két világhírű fia kicsit elhomályosította az emlékét, de nagyon fontosnak tartjuk, hogy őt is kiemeljük az ismeretlenségből. Az emléktábla felavatása volt az első lépés, és reméljük, hogy a közeljövőben sikerül róla egy monográfiát is megjelenítenünk” – mondta lapunknak Ötvös Anna, az emlékkiállítás kurátora.
Az emléktábla leleplezését megelőzően többek között Máté Viktor, a Magyar Országos Közjegyzői Kamara elnökhelyettese is ünnepi beszédet mondott. Szavaival Grosschmid munkásságát és emberségességét dicsérte, ugyanakkor a kor társadalmi szerepeiről is sokat mondott. „A MOKK nagyon elkötelezett abban a tekintetben, hogy a meglévő tagjainak emléket állítson, akik a magyar közjegyzőség történetében bármilyen maradandót alkottak - akár jogi, akár társadalmi tekintetben. Ahogyan a megemlékező beszédben is elhangzott, Grosschmid Géza ezen munkássága keretében nagyon jelentős dolgokat készített. Szakmai-politikai tevékenységet végzett, és ennek tiszteletében készítettük és avattuk fel az emléktáblát. Magyarországon és a Kárpát-medencében szerte azokhoz a helyekhez kötődően végzünk ilyesfajta emléktábla-felavatásokat, ahol korábbi kari tagok jelentős tevékenységet végeztek, vagy valamilyen módon az adott helyhez kötődnek. Ezek természetesen, pusztán szakmai nézőpontokon alapulnak. Grosschmid Géza munkásságában is, de valójában az adott kor összes kollégájának a munkájában is egy borzasztó mély benyomást tesz az emberre, amikor azt érezzük, hogy munkásságuk által emberi sorsok alakulnak-változnak, és a társadalmi és az adott világpolitikai változások milyen mélyen rányomják a bélyegüket akár az életükre, a szakmai munkásságukra. Megdöbben tő látni azt, hogy hogyan fordul ki a világ a sarkaiból. Grosschmid élettörténetét végigkíséri az első és a második világháború történései. Ezekben a körülményekben azt tanítja nekünk az ő életútja, hogy nagyon fontosak azok az alapértékek, amelyek ettől függetlenek. Ha ezeket a szempontokat szem előtt tartjuk, akkor előrébb tudjuk vinni a világot, egymást tudjuk segíteni akár szakmai, akár társadalmi szinten. Ezek állandó értékek” – zárta Máté Viktor. Az ünnepélyes felavatásán Cserba Lajos, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Ügyvédi Kamara elnöke, illetve Tóth Levente, az Egri Gárdonyi Géza Színház színművésze is beszédet mondott.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.