Újabb 2 millió euró a Galandiára

Galandia
Galánta |

Alig hét hónapja maradt a városnak a Galandia termálfürdő megnyitására. A képviselők múlt heti, soron kívüli ülésükön újabb kétmillió euró hitel felvételéről döntöttek, amelyet a fürdő újjáépítésére fordítanak.

Évek óta sikertelenül próbálják újra megnyitni a 2015 óta zárva tartó Galandiát. A képviselők egy része szkeptikusan állt hozzá a múlt heti szavazáshoz, mérlegelték, hogy érdemes-e újabb összeget fektetni a fürdő felújításába és elegendő-e az év végéig rendelkezésre álló idő ahhoz, hogy újra kinyisson a termálpark. Ervin Chomča városi képviselő Galánta fekete lyukának nevezte a fürdőt, Marsall János képviselő is hasonlóan nyilatkozott. A testület végül mégis támogatta a kétmillió euró, 15 éves futamidejű hitel felvételét. Az ülésen tájékoztatták a testületet a munka ütemtervéről. A jelenlegi helyzet szerint 3,5 millió euróba kerül majd a fürdő felújítása, de Peter Paška polgármester is rámutatott, hogy a végleges összeg ennél nagyobb lehet. A polgármester szerint jóval korábban munkához láthattak volna.

„Három évet elvesztegettünk a nyilvánvaló dolgok tagadásával, ma már mindenki elhiszi, amit eddig is mondtam, hogy mekkora a gond a fürdőben. Sajnálom, hogy igazam volt” – nyilatkozta Paška.

Annak ellenére, hogy nem üzemelt a fürdő, költeni kellett a centrum működésére, kifizették az elbocsátott munkásokat, elvégezték az apróbb javításokat. A testület korábban már jóváhagyott 1 millió euró hitelt, de az építkezési engedély hiánya miatt ezt eddig nem használták fel, hamarosan azonban közbeszerzési pályázatot hirdetnek a kivitelező kiválasztására. Szelle Zoltán a Galandia ügyvezető igazgatója lapunknak elmondta, hogy a legfontosabb a tető újjáépítése. „Amíg ez nem lesz meg, nem nyithatjuk meg a fürdőt, emellett szükség van az energiaforrás revitalizációjára, a festés, a csempézés és a csúszdapark felújítása” – mondta Szelle. Azoknak a hibáknak a kijavítását, amely miatt bezárták a fürdőt, a város hirdeti meg, a többi, járulékos feladatot a fürdő szervezi. Szelle szerint a tető javításától függ, hogy mikor nyithat ki a fürdő. Az ügyvezető igazgató és a polgármester is egyetért abban, hogy mindent megtesznek azért, hogy az év végéig a lehető legtöbb munkát elvégezzék.

A Galandia felépítésére a gazdasági minisztériumtól kapott támogatást a város. A tárca szabta meg a december 31-i időpontot is, ameddig kötelesek megnyitni a központot. Ha ez nem történik meg, akkor az önkormányzatnak vissza kell fizetnie az építésre kapott támogatást. A polgármester elmondta, hogy tovább tárgyalnak a tárcával a határidő módosításáról. Az önkormányzat 15 évig törleszti majd a most jóváhagyott, 2 millió euró banki hitelt.

„Az az elképzelésem, hogy a Galandia jóval tovább szolgálja majd a lakosokat” – szögezte le a polgármester.

Szelle azt tervezi, hogy családi kirándulóhellyé alakítsák a fürdőt, az ügyvezető igazgató gyerektáborokat, edzőtáborokat szervezne, és minőségi ellátást nyújtana a látogatóknak.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?