Új tetőt kap a komáromi erőd kaszárnyaépülete

Komárom |

<p><span style="font-size: 11.9999990463257px;">Két hónap haladékot adott a szaktárca az erődben zajló beruházás befejezésére.</span></p>

A szaktárca október végéig hosszabbította meg az erődben lévő kaszárnya tetőszerkezetének felújítását célzó munkálatok befejezésének határidejét – tudtuk meg Stubendek László (független) polgármestertől. Az eredeti terminus augusztus 31. volt. Az időpont kitolása elengedhetetlen volt ahhoz, hogy elkészüljön a beruházás, amelyre a mezőgazdasági minisztérium operatív programjából nyert mintegy 2,5 millió eurót még tavaly ősszel Komárom. A munkálatok azonban a közbeszerzés körüli problémák miatt csupán nyár elején kezdődtek, ám a szerződés szerint augusztus végéig már be is kellett volna fejeződniük. A város ezért kivételt kért a tárcától, amit most meg is kapott. További hosszabbításra már nemigen van esély, a pénz ugyanis a 2007–2013-as tervezési időszak uniós pályázati forrásaiból származik, és a minisztériumnak legkésőbb év végéig el kell vele számolnia Brüsszelnek. Ľudovít Gráfel, a városi hivatal osztályvezetője, a beruházás koordinátora lapunknak elmondta, a kivitelező és az építésfelügyelő egybehangzóan állítja, tartani tudják az október végi terminust. A beruházás a legutóbbi testületi ülés programjának is témája volt, a városnak ugyanis az építkezés folyamatos finanszírozása céljából 1,85 millió euró áthidaló kölcsönt kellett felvennie; a hitelt az elnyert pályázati pénzből fizetik vissza. Bohumír Kóňa, a pénzügyi osztály vezetője arról tájékoztatta a képviselőket, hogy nyolc bankot szólítottak meg, a legjobb ajánlat az OTP-től érkezett, amely exkluzív feltételeket kínált, mindössze 0,7 százalékos kamattal. A hitelfelvételt egyhangúlag jóváhagyta a testület. Andruskó Imre (Híd) képviselő ugyanakkor a vitában arra is rámutatott, hogy a kivitelező Darton Kft.-nek már a szerződés aláírásakor bankgaranciát kellett volna felmutatnia az összeg 20 százalékára, ami nem történt meg, vagyis nem teljesítette a kiírásban foglalt egyik feltételt. Elhangzott: a kivitelező átmenetileg, amíg megkapja a garanciát, váltóval pótolta a hiányt, és Stubendek László szerint emiatt nem kerül veszélybe a projekt. Október végéig kell tehát elkészülnie a beruházásnak, amely magában foglalja a mintegy 500 méter hosszú kaszárnya tetőszerkezetének felújítását és egy hadi építészeti kiállítás befogadására alkalmas terem kialakítását. Egyes szakaszokon, ahol korábban már beszakadozott a tetőszerkezet, a tartógerendákat is kicserélik, a lécezés és a cserép viszont mindenütt új lesz.    
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?