Új Škoda-márkaszalon

Régi helyszín, új márkaforgalmazó, új eladási filozófia. Ezzel a jelszóval nyitotta meg kapuit szerdán a Škoda új komáromi márkaforgalmazója, a REAL-N Kft.

Régi helyszín, új márkaforgalmazó, új eladási filozófia. Ezzel a jelszóval nyitotta meg kapuit szerdán a Škoda új komáromi márkaforgalmazója, a REAL-N Kft. A régi helyszín alatt a Prowazek utcai autószalon értendő, az új eladási filozófia alatt pedig remélhetőleg a vásárlókhoz, és magához az üzlethez való jóval korrektebb hozzáállás, mint az eddigi két komáromi márkakereskedő esetében volt.

A jelek mindenesetre arra mutatnak, hogy ez így lesz, és ebben bízik Štefan Chudoba, a Škoda Auto Slovensko Kft. vezérigazgatója is, aki az importőr képviseletében szintén jelen volt az ünnepélyes megnyitón.

Néhány hónapos szünet után tehát ismét lehet Škoda márkájú gépkocsit vásárolni Komáromban, és természetesen a járulékos szolgáltatások (biztosítás, lízing, teljes körű szerviz, alkatrész-árusítás) sem hiányoznak.

Az új autószalon kínálatában várhatóan már decemberben, tehát a hivatalos szlovákiai forgalmazás megkezdése előtt három hónappal megjelenik a Škoda új nagylimuzinja, a Superb néhány példánya is. (V. Gy.)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?