Új rendőrparancsnokot választanak Nagykaposon

városi rendőrség
Nagykapos |

Bővítik a Nagykaposi Városi Rendőrség létszámát, és hamarosan új parancsnokot neveznek ki a testület élére.

 

A városi rendőrséget 1992-ben alapították, 1994-ben összesen tízen teljesítettek itt szolgálatot. Miután megváltoztak a városi rendőrségek működését szabályozó törvények, 2000 után az alkalmazottak közel fele távozott, és hosszú ideig nem is töltötték fel a létszámot. Majd a városvezetés fokozatosan emelte az alkalmazottak számát, volt olyan időszak, amikor a parancsnokkal együtt már kilencen teljesítettek szolgálatot. Amikor azonban a testület előző parancsnoka távozott, nem alkalmaztak új embert, hanem a rendőrök közül neveztek ki vezetőt. Petrikán Péter polgármester elmondta, idén azonnali hatállyal megszüntették a parancsnok munkaviszonyát, mivel munkájával kapcsolatosan súlyos szabálysértések gyanúja merült fel. Néhány hónapja egy lakossági bejelentés alapján kezdtek vizsgálódni, majd az eljárás során kiderült, legalább egy esetben jogszerűtlenül járt el a volt parancsnok a közlekedési kihágások szankcionálása során. Az eset kapcsán a rendőrség területileg illetékes szervei hivatali visszaélés gyanújával indítottak vizsgálatot.

Petrikán Péter elmondta, mivel nemrég egy másik személy is távozott a városi rendőrségtől, úgy határoztak, meghirdetik a két megüresedett állást. Minél hamarabb új vezetőt is szeretnének kinevezni testület élére, erre valószínűleg már az önkormányzat egyik őszi tanácskozásán sor kerül. A Nagykaposi Városi Rendőrség működtetése egyébként évente kb. 150 ezer eurójába kerül az önkormányzatnak.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?