Új parkolót építettek – a lakók

Nagykapos |

<p>Rendhagyó kezdeményezéssel próbáltak meg enyhíteni az Ung-vidéki település parkolási problémáin egy helyi bérház lakói. Az épület előtt saját költségükön alakítottak ki új parkolóhelyeket.</p>

Ifj. Gyimesi György, a Nagykaposi Város Hivatal vezetője lapunknak elmondta, nem engedély nélküli építkezésről van szó, ugyanis a Hviezdoslav lakótelepen található 16-os számú bérházban élők nemrég írásban kérelmezték a település vezetésétől, járuljon hozzá, hogy az önkormányzati tulajdonú parcellán – a lakóközösség költségén – új parkolóhelyeket alakítsanak ki. A munkálatok befejeződtek, a „beruházás” a város számára komolyabb kiadással nem járt, a közterület-fenntartó vállalat munkagépeinek ugyanis a bérház mellől csupán az építkezés során keletkezett törmeléket kellett elszállítaniuk. Az Ung-vidéki településen egyébként – több más szlovákiai városhoz hasonlóan – komoly problémát jelent a parkolóhelyek hiánya, a legrosszabb állapotok a Hviezdoslav, a Tolsztoj és a Centrum I-es lakótelepen uralkodnak. Az önkormányzat néhány éve ezért is határozott úgy, hogy a magyar óvoda, az egyik országos áruházlánc itteni üzletközpontja, valamint a buszállomás által határolt telken nyolcvankét új garázst építtet. Az elképzelések szerint ezeket később bérbe adták volna, az így befolyó összegből pedig fedezni lehetett volna a beruházás költségeit. A hivatalvezető elmondta, a tervek megvalósítására azonban később nem került sor, ugyanis az autóbusz-közlekedési vállalat – mivel körbe akarta keríttetni itteni telephelyét – a szóban forgó telek egy részét más, a cég tulajdonában lévő parcellákra cserélte ki. A városnak így jelenleg nincs olyan kedvező fekvésű és elég nagy alapterületű földterület a birtokában, melyen garázsokat építtethetne. Az önkormányzat legutóbbi tanácskozásán azonban a képviselők határozatot fogadtak el arról, hogy az év második felében a hivatal készítsen egy, a parkolással kapcsolatos komplex helyzetfelmérő tanulmányt, és tegyen javaslatot arra, hogy 2014-ben hol és milyen költséggel épülhetek új parkolóhelyek a városban.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?