Új járdák épülnek Füleken

Fülek |

<p>Több mint 100 ezer eurót különített el új járdák építésére a 2017-es évre szóló költségvetésből a város önkormányzata. Sorra kerül a Malom utcai járda is.</p>

A városi képviselő-testület decemberi ülésén hagyta jóvá a szükséges telkek megvásárlását a megyei önkormányzattól. A város már a nyáron szeretett volna járdát építtetni a forgalmas Malom utcában. A gyalogosok most kénytelenek az út szélén közlekedni, ami igen veszélyes. Fülek önkormányzata még tavaly februárban kezdett foglalkozni a problémával. „Szerettük volna, hogy a járda építése még nyáron megkezdődjön, a folyamatot azonban meghosszabbította a Besztercebányai Megyei Önkormányzat telkeinek felvásárlása” – mondta Agócs Attila polgármester.

A területéből kb. 700 négyzetméter a megye tulajdonában van. A füleki képviselők jóváhagyták a telkek megvásárlását a szakértő által megszabott áron, közel 4000 euróért. A város és a megye közötti ügylet zöld utat kapott.

„Reméljük, hogy a szerződés aláírása után, már tavasszal elkezdhetjük a munkálatokat” – mondta a polgármester. Az önkormányzat 45 ezer eurót különített el az 531 méter hosszú járda kiépítésére. A járda térkőből készül, a Dometic üzemtől a Szent Orbán-szoborig.

A Malom utcain kívül a Püspöki úton is 135 méter hosszú, új járda épül idén. „A Tescótól a Kalajvölgy utcáig vezet a gyalogjáró. A Vajansky utca felújítása keretében 321 méter hosszú térkővel burkolt járda is készül. „A Várfelső utca és Városi Honismereti Múzeum közötti szakasz új macskakőburkolatot kap. A legnagyobb, 280 méter hosszú, térkővel borított járda a Billa és a Lidl között épül meg” – tette hozzá a polgármester. (ú)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?