Új járat a Dunaszerdahely–Pozsony szakaszon

Jet
Pozsony |

Október 1-től hétköznapokon új személyvonat közlekedik hajnalban.
 

Ez a Metrans társaság segítőkész hozzáállásának köszönhető, amely a reggeli csúcsforgalomból kivonta egy nemzetközi teherszállító szerelvényét, ezáltal szabaddá tette az utat az utasokat szállító újabb szerelvény számára. 

„Nagyra becsülöm az együttműködést a Metrans társasággal, amely a reggeli csúcsban indította nemzetközi teherszállító gyorsvonatát. Ennek az uniós szabályok szerint előnye volt a regionális személyvonatokkal szemben“ – mondta Érsek Árpád közlekedési és építésügyi miniszter.

A RegioJet társaság Os 4352 számú új személyvonata Dunaszerdahelyről hétköznaponként 5:53 órakor indul, a pozsonyi főállomásra pedig 7:02 órakor fut be. A cél, hogy tehermentesítse a leginkább kihasznált, Os 4008 számú vonatot, amelyik 7:20 órakor érkezik Pozsonyba, és tekintettel a peron hosszára, már nem lehetett további kocsikat hozzákapcsolni.

A Dunaszerdahely–Úszor–Pozsony vonal a leginkább kihasználtak közé tartozik. Azáltal, hogy a  RegioJet társaság bekapcsolódik Pozsony megye integrált közlekedési rendszerébe, tovább nő az utasok száma. Ez egyúttal lehetőséget ad arra, hogy az egyéni közúti közlekedést vasúti váltsa ki, miáltal elkerülhetőek a közlekedési dugók – tájékoztatta az Új Szót a közlekedési tárca.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?