Új emlékoszlopra gyűjt a Csemadok Magyarbődön

Magyarbőd |

<div>1991-ben állítottak emlékoszlopot Magyarbődön az 1848-as forradalom és szabadságharc kassai csatája áldozatainak emlékére.&nbsp;</div>

Az alapzat az évek során megrongálódott, ezért most újat készítenek. A másolat felavatását a március 12-i ünnepségen tervezik.  „Kassán minden évben megünnepeljük március 15-ét, és bizonyosan sokan részt vettek már azokon a koszorúzásokon is, amelyeket a városhoz közeli Magyarbődön tartottunk annak emlékére, hogy a szabadságharc kassai csatájának áldozatait az ebben a községben szolgáló református lelkész merte csak eltemetni” – nyilatkozta Kolár Péter, a Csemadok kassai városi választmányának elnöke. A megemlékezést mindig a 90-es évek elején állított kopjafánál tartják, de az oszlop földben lévő részét az évek során nem kezelték kellően, ezért mára szétmállott. „Idén március 12-re tervezzük a magyarbődi megemlékezést, és akkor szeretnénk felavatni az oszlop másolatát is, amelynek elkészítése már megkezdődött” – magyarázta Kolár, aki elmondta, a megvalósításhoz szükséges összegnek csak egy része van meg, hiszen a temető rendbetétele sok pénzt emésztett fel. Az építési munkálatokhoz eddig a helyi önkormányzat, a református egyház, Magyarország Kassai Főkonzulátusa és a helyi Csemadok járult hozzá, de szeretnék, ha mások is bekapcsolódnának a támogatásba, ezért gyűjtést indítottak. A támogatás legalacsonyabb összege 1 euró, az összeget készpénzben, személyesen a Csemadok Kovács utca 38 alatti titkárságán vagy átutalással várják az OTP Bankba, a SK71 5200 0000 0000 0559 7424 SWIFT: OTPVSKBX számlaszámra.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?