Új előfizetéses kártyák a párkányi parkolási rendszerben

Párkány a jövőben a lakótelepeken is új parkolási rendszert vezet majd be
Párkány |

Egyelőre kevés előfizetett parkolási kártya fogyott az új párkányi parkolási rendszerben, de a régi kártyák lejártával nőni fog az érdeklődés. Az új parkolási rendszer egyelőre a városközpont három tarifaövezetében érvényes, az előfizetett kártyák díjai is ezekre vonatkoznak.

Augusztus elsejétől, az új parkolási rendszer bevezetésétől egyelőre kevés előfizetett parkolási kártyát váltottak ki a városháza illetékes osztályán, új abonenskártyából például még egyet sem – értesült lapunk Marián Máčai szakelőadótól. Az érdeklődés viszont a régi kártyák lejártával nőni fog, ugyanakkor az új rendszer és az új parkolókártyák használata még csak a városközpont három tarifa

övezetében érvényes, a lakótelepeken nem. Az előfizetett kártyák három típusából lehet választani, rezidenskártyát, abonenskártyát és kedvezményes abonenskártyát vásárolhatnak az érdeklődők. Mindhárom típusú kártya a kiadása napjától számított egy évig érvényes. A rezidenskártya abban a tarifaövezetben érvényes, amelyre kiállították és ahol a kérvényező lakása található, A kártya konkrét autóra és rendszámra váltható ki. Ugyanakkor az adott övezetben állandó vagy átmeneti lakhellyel rendelkező fizikai személyek lakásonként húsz eurót fizetnek az éves rezidenskártyáért a városközpont mindhárom övezetében. Ha ugyanarra a lakásra egy második kártyát is ki szeretnének váltani, akkor ezért már ötven eurót kell fizetni, ha pedig arra a lakásra egy harmadik parkolókártyát is kiváltanak, annak a díja már 200 euró, a városközpont mindhárom tarifaövezetében. Lakás- és háztulajdonosok számára a három tarifaövezetben az éves rezidenskártya díja 100 euró. 

Kétféle abonenskártya 

Abonenskártyát bármilyen fizikai vagy jogi személy kiválthat, viszont 1 személynek maximum két járműre adnak ki ilyen típusú előfizetett parkolókártyát. Ebben a kategóriában a legdrágább kétségtelenül az egyes tarifaövezet, ahol a kártya éves díja 600 euró. A városközpont további részein, azaz a többi övezetben már alacsonyabb, 500 illetve 400 eurós az abonenskártya díja. 

Kedvezményes kártya vállalkozóknak

Az abonenskártyák esetében azokra a fizikai és jogi személyekre is gondoltak, akiknek a városközpontban van az üzletük, üzemegységük, vállalkozásuk stb. Ők az abszolút központban, azaz az egyes tarifaövezetben 200 eurós éves kártyát válthatnak, a további két zónában pedig 150 euróba kerül az éves, kedvezményes abonenskártya. Fontos tudni, hogy személyenként csak egy kedvezményes parkolókártya váltható. 

Bármelyik típusú parkolókártyára érvényes, hogy nem átruházható és egy konkrét, adott rendszámú járműre vonatkozik. Az új rendszerben a parkolókártyákat, azaz az abonens- és rezidenskártyákat csak személyesen, a városháza szakosztályán lehet kiváltani. Az idén, július 31-ig kiadott parkolókártyák a rajtuk feltüntetett lejárati ideig érvényesek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?