Kőhídgyarmat. Október végén adják át azokat az új bérlakásokat, amelyeket a község az Állami Lakésfejlesztési Alap és az Építésügyi és Régiófejlesztési Minisztérium támogatásával építtetett – értesült lapunk Magát Lászlótól, a falu polgármesterétől.
Új bérlakásokat adnak át
Összesen két lakótömbről és tizenkét háromszobás, 81 négyzetméteres lakásról van szó. Az ÁLA 15 millió koronát folyósított az építésre hosszú távú, harminc éves futam?idejű kölcsön formájában, az építésügyi tárca pedig ötmillió koronával járult hozzá a projekthez. A község a telket, a szennyvízelvezetést és a tereprendezési munkálatokat biztosítja, 2 millió korona értékben. A leendő lakóknak 50 ezer korona előleget is be kellett fizetniük. Magát László elmondta: az új lakásokban a lakbér havonta mintegy 3700 korona lesz, ehhez jön még a rezsiköltség. A lakásokban ugyanakkor saját víz- és gázóra lesz, s korszerű a hőszigetelés is. „Az érsekújvári tervező, Szegő Zsigmond ugyanilyen bérlakások tervezéséért két évvel ezelőtt első díjat nyert egy szakmai versenyen. Jövő hétfőre tervezzük a műszaki átadást, s aztán a hibák és a hiányosságok kiküszöbölése után, október végén vehetik a családok birtokba az új lakásokat” – mondta a polgármester. (buch)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.