Ügyeltek a részletekre

Bős. A nyugat-szlovákiai IV. liga délkeleti csoportjában játszó bősiek a végeken kullogó diószegiek otthonában zsákmányoltak vasárnap délelőtt három pontot. Győzelmükkel alighanem kiengesztelték szurkolóikat a balonyiak elleni régiórangadón nyújtott csapnivaló produkciójukért.

Bős. A nyugat-szlovákiai IV. liga délkeleti csoportjában játszó bősiek a végeken kullogó diószegiek otthonában zsákmányoltak vasárnap délelőtt három pontot. Győzelmükkel alighanem kiengesztelték szurkolóikat a balonyiak elleni régiórangadón nyújtott csapnivaló produkciójukért. A győztes párharc legfontosabb ismérveiről a Duna-parti kollektíva játékosedzőjét, Czajlik Tibort kérdeztük. „Eléggé tartalékos összeállításban léptünk pályára legutóbb, négy játékosunkat kellett helyettesítenünk. Nem méláztunk el az elején, már a 2. percben vezetést szereztünk. Utána azonban nagy nyomás alá kerültünk. Abba a hibába estünk, hogy előrerúgott labdákkal igyekeztünk helyzetbe hozni csatárainkat. Ezzel viszont kikapcsoltuk a játékból középpályásainkat. A hazaiaknak sikerült is egy védelmi megingásunkból hasznot húzniuk“ – hangzott az edző önbírálatot is tartalmazó értékelése. A vendégek a második játékrész elején nagy nyomás alá kerültek, ám fegyelmezett játékuknak is köszönhetően a Slavoj-rohamokat gól nélkül úszták meg. A fáradni látszó Liba-legénységnek a hajrában adtak mattot. „Ez annak tudható be, hogy nem álltunk be védekezni, nem a labdák fejveszett elrúgásával, idegtépő időhúzással igyekeztünk a döntetlent kicsikarni“ – mutatott rá a szakvezető csapata fontos, három pontot érő taktikai elemére. A tréner emlékezetében biztosan a Zobor alatti tavaszi győzelem filmkockái is felvillantak. Akkor a ČFK Nitra együttese húzta a rövidebbet. A bősiek példája is igazolja, futballban is érdemes ügyelni a részletekre. (ái)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?