Tyúkper, avagy kisvárosi méregkeverés

Kovács Péter járási rendőrkapitánySomogyi Tibor felvétele Bármilyen hihetetlennek tűnik is, az alábbi történet nem kitalált. Mégsem adhatjuk közre a szereplők nevét, mert az érintettek ugyan válaszoltak kérdéseinkre, ám akadtak, akik bejelentették: ha az írás megjelenik, feljelentenek, a bíróságon követelnek elégtételt.

A Dunaszerdahelyi járás községében egy hétköznapi, indulatos szóváltás terebélyesedett üggyé. Egy nyugdíjas asszony a gyógyszertárban megunta a közel egyórás sorakozást, és emelt hangon sürgetni kezdte a patikust. „Miért tart annyi ideig az orvosságok kiadása, netán Vietnamból hozza? méltatlankodtam, de nem csak én voltam ideges – idézi fel a történteket az asszony. – Egy kisgyerek sírni kezdett, voltak asszonyok, akik attól tartottak, lekésik az autóbuszt. A patikus kikérte magának a sürgetést, de nem mozgott gyorsabban. Nem hagytam szó nélkül, megmondtam, ha a fiatalabb laboránst állította volna a pulthoz, nem keletkezett volna akkora tumultus. Mivel az idős anyámat nem hagyhattam sokáig egyedül, nem várakozhattam tovább. Délután visszamentem az orvosságért. Azt akartam, hogy a laboráns adja ki, de a patikus közölte, nem kapom meg a gyógyszert. Erre azt válaszoltam, maradt volna szülőfalujában, ott esetleg különbséget tehetne az ügyfelek között.

Az idős hölgy néhány nap múlva egy összehajtott papírt talált a postaládájában. Az idézésen az állt, másnap jelenjen meg a nagymegyeri rendőrségen. A hölgy nem hitte, hogy az iratot nem hivatalos úton kézbesítik, nem vette figyelembe. Másnap délelőtt viszont rendőr jelent meg nála, aki elő akarta vezetni. Kérdőre vonta amiatt, hogy a felszólításra nem reagált – az asszony akkor tudta meg, hogy a patikus feljelentette a gyógyszertári vita miatt –, s állítása szerint a rendőr durván beszélt vele. „Azt kiabálta, ne fikciózzak vele, mert úgy bevág az autóba, hogy összeszakadok. Nem maradtam adós a válasszal, részeges csavargónak neveztem. Végül a saját udvaromom megfuttatott” – panaszolta. És mert sértve érezte magát, feljelentette a rendőrt.

Nem tartottuk valószínűnek, hogy a patikus valóban feljelentette az idős asszonyt, akit a községben többen házsártos személynek tartanak, s aki már sok mindenkivel öszszerúgta a port, ezért a gyógyszerészt is fölkerestük. „Nem tűröm, hogy pocskondiázzanak, hogy a beteg határozza meg, milyen gyorsan dolgozzam. Elvárom az alapvető tiszteletet, nem vagyok én a lába kapcája senkinek. Milyen jogon szemtelenkedik valaki velem? Én mindent megteszek, hogy a helyi lakosoknak beszerezzem az orvosságokat. Van, amikor más teendőm miatt a laboráns kolléga szolgálja ki az ügyfeleleket, de a felelősség az enyém. A gyógyszerkiadásnál nagyon kell figyelni, nem tévedhetünk, hiszen ez a beteg életébe kerülhet. Senkinek sincs joga ahhoz, hogy büntetlenül sértegessen. Nem volt neki elég a délelőtt rendezett cirkusz, délután rátett még egy lapáttal. Ezért jelentettem fel. De ez az ügy a rendőrségre, és nem a sajtóra tartozik. Ha az írás megjelenik, feljelentést teszek” – közölte ellenvetést nem tűrő hangon a gyógyszerész. Nem szándékoztunk vitába szállni vele, csak megjegyeztük: jókora kavarodás keletkezne abból, ha ebben az országban mindenki, akit megsértenek, a rendőrségnél keresné az igazát! Ha úgy tartja, hogy az őt megsértő idős hölgy nem teljesen épelméjű, nem tudott volna nagyvonalúan szemet húnyni az incidens felett?! A gyógyszerész határozott nemmel válaszolt, „végre valakinek meg kellett állítani” – jelentette ki, majd megjegyezte: neheztel a patikában sorakozókra, akik ahelyett, hogy rendre utasították volna, tétlenül és szótlanul szemlélték a nyugdíjas asszony kirohanásait.

A nagymegyeri rendőrőrsön arra kerestünk választ, mennyire komolyan foglalkoznak az ilyen „tyúkperekkel”. Zöld Zoltán őrnagy, igazgató szerint nincsenek nagy és jelentéktelen ügyek, minden feljelentéssel foglalkozniuk kell. Kihallgatják a szemben álló feleket, a tanúkat is, majd a rendőrségi vizsgálat befejezése után a járási hivatal intézkedik. „Évente több száz szomszéd- vagy egyéb viszályt vizsgálunk. Ha a felek nem képesek békés úton rendezni a vitát, hozzánk fordulnak. Mert minden polgárnak a saját gondja a legnagyobb. Az ügyintézés viszont időigényes, a helyi 18 rendőrnek olykor komoly gondot okoz a határidők betartása” – nyilatkozta az őrnagy. A mi ügyünkkel kapcsolatban annyit közölt, nem tartja valószínűnek, hogy a feljelentett rendőr durván viselkedett volna a nyugdíjas asszonnyal. De mert az alkalmazott ellen vizsgálat indult, azt ajánlotta, a dunaszerdahelyi rendőrparancsnokságon tájékozódjunk a fejleményekről.

„Ha valakit beidéznek kihallgatásra, köteles megjelenni a rendőrségen” – mondta Kovács Péter rendőrkapitány. „Elfogadhatatlan a nyugdíjas asszony védekezése, hogy az iratot a postásnak, borítékban kellett volna kézbesítenie. A parlament ezt a formanyomtatványt hagyta jóvá” – mutatta. A rendőr ellen tett feljelentéssel viszont a belügyminisztérium illetékesei foglalkoztak. Noha megállapították: nem igazolódott be a gyanú, hogy törvénysértést követett el, a rendőrkapitány újabb (belső) vizsgálatot indít. Ezúttal a feljelentő nyugdíjas asszony ellen. „Ki fogom deríteni, jogtalanul jelentette-e fel az illetőt. Nem tűröm, ha indokolatlanul rágalmazzák az embereimet. Attól a rendőrtől viszont, aki vét a szabályok ellen, nagyon gyorsan búcsút veszek. Csak mellékesen jegyezte meg, a rendőrséget megterheli az ilyen és ehhez hasonló ügyek kivizsgálása. Nem érti, hogy a polgárok miért a rendőrség bevonásával és nem egymás között intézik a lényegtelen nézeteltéréseket. Arra kérdésünkre, a négyszemközt lezajló szócsatát miképp lehet bebizonyítani(?!), nem válaszolt, viszont tudtunkra adta: a községi hivatal nagyon kedvezőtlen jellemzést adott a feljelentő idős hölgyről. Ezt pedig az elbírálásnál számításba veszik.

A község polgármestere nyíltan kimondta: a néni összeférhetetlen, még a rokonaival is pereskedik. Tud a gyógyszertárban történtekről, a patikus elpanaszolta sérelmeit. Elismerte, őt is többször megsértették már, mégsem élt a feljelentés jogával. Amikor felvetettük, hogy a szem- és fültanúk miért nem utasították rendre a nyugdíjast, csak annyit mondott: a helyiek már csak ilyenek.

ásnap a gyógyszertár tulajdonosa vont kérdőre amiatt, hogy foglalkozni akarunk ezzel az esettel. Tudattuk vele is: noha elutasítjuk az alpári hangnemet, a sértő jelzőket, meggyőződésünk, ilyen ügyekkel kár terhelni a rendőrséget. És abban sem vagyunk biztosak, hogy a bármennyire megbízható, munkáját becsületesen ellátó gyógyszerész akaratán múlik-e az orvosság kiadása.