Túlélési manőverek

Nagykapos. Azt már nyáron is sejtettük, a kelet-szlovákiai III. liga 2003/2004-es bajnoki évfolyamában alárendelt szerepet fognak játszani a pénzhiányban szenvedő, foghíjas játékoskerettel rendelkező nagykaposiak. A tények ismeretében mégis meglepő, hogy a tizedik forduló után még mindig nyeretlenek.

Nagykapos. Azt már nyáron is sejtettük, a kelet-szlovákiai III. liga 2003/2004-es bajnoki évfolyamában alárendelt szerepet fognak játszani a pénzhiányban szenvedő, foghíjas játékoskerettel rendelkező nagykaposiak. A tények ismeretében mégis meglepő, hogy a tizedik forduló után még mindig nyeretlenek. Ez idáig mindössze kétszer remiztek (Prešov B, Turňa nad Bodvou), mindkét alkalommal hazai pályán szereztek egy-egy pontot. „Nagy kár, a tornaiak elleni pontosztozkodásért. Kezünkben volt a győ-zelem, a hosszabbításban egyenlítettek a vendégek. Az eperjesiek B csapata ellen is jól játszottunk, mégsem tudtunk győzni. A többi hazai meccsen rosszul futballoztunk, azok a vendégek szoros, egygólos győzelmével fejeződtek be” – értékelte a sereghajtó nagykaposiak hazai környezetben elért eredményeit, kudarcait Babiák János klubmenedzser. Az egykor szebb napokat látott Energetik szurkolói bizony nehezen viselik kedvenceik vergődését. De vajon mire számíthatnak a folytatásban? „Rendkívül kedvezőtlen helyzetben vagyunk, mi is nehezen viseljük a kudarcok sorozatát. Csupán egyetlen célkitűzésünk van, a túlélés. Szeretnénk befejezni az őszi idényt. Hogy mi lesz majd azt követően, erre az illetékesek nem tudják a választ” – kesergett a sportvezető. A szombati folytatásban sem termett babér a nagykaposiak számára, akik az ólublói pályán szenvedtek 2:0-ás vereséget. (ái)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?