Tragédia újév napján – még a tűzeset előtt életét veszthette a 37 éves Blanka?

Újévi tragédia Pozsonyban – még a tűz előtt életét veszthette a 37 éves nő?

Az ügy számos kérdést vet fel. Mi történhetett a 37 éves nővel?

Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, január elsején, a délutáni órákban kigyulladt egy pozsonyi panelház egyszobás lakása. A szobában két élettelen holttestet, egy 57 éves férfiét és egy 37 éves nőét találták. A tragédiát az első közlések szerint a nyílt tűzzel történő manipuláció okozta, a Nový Čas információi szerint azonban az ügy számos kérdést vet fel, és nem vehető biztosra, hogy a pár egy időben vesztette életét. Meglehet, hogy a tűz csak elfedte egy bűncselekmény nyomait?

A tűzoltókat a szomszédok riasztották. A lángok egy egyszobás lakásból csaptak fel, amelyben az 57 éves, korábban rendőrként, majd SBS-ként dolgozó Peter lakott, akinél gyakran töltötte idejét a 37 éves barátnője, a pincérként dolgozó Blanka is.

A szomszédok beszámolója szerint Peter jó humorú, problémamentes lakó volt. „Hosszú ideje lakott itt. Rendőrként dolgozott” – mesélte a lapnak az egyik szomszéd, aki úgy tudja, Blanka csak néha járt át a férfihez, mivel nem messze lakott tőle.

A tragédia napján a panelház lakói nem tapasztaltak semmi különöset. „Szilveszterkor sem hallgatták hangosan a zenét. Néha hangosabban beszéltek, de a tűzeset előtt sem lehetett semmi különöset hallani. Megmagyarázhatatlan, hogy lehet, hogy egyikük sem kelt fel” – nyilatkozta a lapnak könnyek között az egyik szomszéd. A Nový Čas úgy tudja, Blanka még a tűzeset előtt meghalhatott, arra azonban, hogy pontosan mi történt, csak a rendőrségi vizsgálat adhat magyarázatot.

Blanka munkatársai csak akkor értesültek a tragédiáról, amikor a nő nem reagált a főnöke hívásaira. „Sok barátja volt, jól ismertük. Szerette az életet, nem tudjuk elhinni azt, ami történt” – mondták a nő kollégái, akik szintén nem értik, hogy lehetett, hogy egyikőjük sem kelt fel a tűzre.

Blanka munkatársai rendkívül figyelmes férfiként írták le Petert. „Az ünnepekkor mindig virágot vett neki. Nagyon szépen éltek, nem gondolom, hogy ártott volna neki” – mondta Blanka kolléganője, Simona.

(mr, cas.sk)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?