Tragédia Nátafalván - Új Szó-felvételek

Nátafalva (Nacina Ves) |

<p>A Nagymihályhoz közeli Nátafalván (Nacina Ves) kedd éjszaka a tűzoltók megtalálták annak a férfinak a holttestét, akit két társával együtt az épp felújítás alatt álló helyi alapiskola eddig ismeretlen okokból összedőlt épülete temetett maga alá.</p>

A szerencsétlenség aznap kora délután történt, a több tonnányi törmelék három, az építkezésen dolgozó munkásra zuhant. Két férfit a tűzoltóknak viszonylag rövid időn belül sikerült kiszabadítaniuk: egyikük csak könnyebb sérüléseket szenvedett, a másiknak azonban amputálni kellett a lábát. Jelenleg mindkét férfit a nagymihályi kórházban ápolják. A harmadik áldozat után ottjártunkkor is kutattak, a mentési munkálatokat egy ideig gázömlés és az egész nap szakadó eső is nehezítette. Amíg volt remény arra, hogy a harmadik sérült életben van, a tűzoltók nehéz munkagépeket nem használhattak, a romokat kézi erővel takarították el, a keresést pedig mentőkutya is segítette. Sajnos, az éjszakai órákban, a munkás megtalásakor a helyszínen tartozkodó orvos már csak a halál beálltát tudta megállapítani.
Az 1730 lakosú nagymihályi járásbeli község alapiskolájának felújítását néhány hónappal ezelőtt európai uniós támogatással kezdték meg. Információink szerint a beruházás kivitelezője egy varannói (Vranov nad Topľou) vállalat volt. A felújítás első fázisában az épületet hőszigetelték, valamint kicserélték a régi ajtókat és ablakokat. Jelenleg az ingatlan belsejében folytak munkálatok, ám hogy pontosan mi okozta a szerencsétlenséget, egyelőre nem derült ki. Egy helybéli férfi lapunknak elmondta, a felújítást végző cég emberei a most leomló részen korábban kibontották a bejáratot, és itt egy új épületrész is hozzáépítettek az ingatlanhoz. Szakemberek szerint az omlás során akkora károk keletkeztek, hogy az sem zárható ki, hogy később az egész objektumot le kell majd bontani. A beruházó varannói vállalat vezetése tegnap bejelentette, a tragédia során megsérült munkások és az ehunyt alkalmazott hozzátartozóinak kártérítést fizetnek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?