Tragédia: meghalt egy férfi, aki a vasárnapi vihar elől egy fa alatt keresett menedéket

Kidőlt fák

Halálos áldozatot követelt a heves zivatar Szlovákiában.

Egy 51 éves férfi a vasárnapi zivatar elől egy fa alatt próbált meghúzódni, ám a rendőrség eddigi vizsgálatának eredményei szerint az erős szél letörte az egyik ágát, és az rádőlt. A férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.

„Tegnap, a délutáni órákban értesítést kaptunk egy tragikus eseményről a Puhói (Púchov) járásban. Az ügyeletes tiszt azonnal járőröket küldött a helyszínre, akik ellenőrizték megerősítették a bejelentés hitelességét”

– tájékoztatott a rendőrség a közösségi hálón.

Az eset kapcsán a hatóságok gondatlanságból elkövetett emberölés gyanúja miatt indítottak büntetőeljárást.

A rendőrség felhívta a figyelmet arra, hogy a viharok idején még a látszólag biztonságos helyek sem feltétlenül jelentenek védelmet.

„Soha ne húzódjanak fák alá zivatar idején. Az erős szél letörheti az ágakat, vagy akár egész fákat is kidönthet, emellett villámcsapás veszélye is fennáll”

– sorolták.

A hatóságok azt javasolják, hogy vihar esetén az emberek lehetőség szerint stabil épületben vagy gépjárműben keressenek menedéket, és kerüljék a fákat, erdős területeket, valamint a villanyvezetékek környékét. Arra is figyelmeztettek, hogy senki ne tartózkodjon olyan helyeken, ahol sok a magasabb fa, illetve fennáll különböző tárgyak lezuhanásának kockázata, mindemellett érdemes folyamatosan figyelni a meteorológiai szolgálatok riasztásait.

Nem megfelelő hozzászólás jelentése

Nem megfelelő a hozzászólás?

To report a comment that violates the rules, please log in or fill out the form.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?