További aggályok merültek fel a déli vasúti pályázat miatt

Dunaszerdahely
Dunaszerdahely |

Továbbra is kérdéses, melyik vállalat szállítja majd az utasokat december után a déli vasúti szakaszon. A novemberben meghirdetett pályázat jelentkezői közül ketten visszaléptek. A Közlekedési és Gazdasági Intézet szerint rontja az utasok helyzetét az új pályázat. A minisztérium szerint nincs ok a pánikra.

A közlekedési minisztérium sajtóosztálya korábban közölte, hogy néhány napon belül kiderül, ki nyeri meg a Pozsony–Dunaszerdahely–Komárom vonalra meghirdetett versenyt. A sikeres pályázónak idén decembertől kellene átvennie a szakaszt, ekkor jár le ugyanis a RegioJet cseh közlekedési magánvállalat szerződése.

Lejárt a határidő

A minisztérium januárban úgy tájékoztatott, hogy év végén lezárták a tavaly ősszel meghirdetett pályázat első körét. December végén megszólították azt a négy jelentkezőt, akik teljesítették a versenykiírás feltételeit. Nekik január végéig kellett volna leadni a konkrét ajánlataikat. A hét elején azt is megtudtuk, hogy az eljárási folyamatok betartása miatt tolódik az ajánlatokat tartalmazó borítékok kibontása. Aleš Ondrůj, a RegioJet szóvivője azt nyilatkozta, csütörtökön tekintették meg az ajánlatokat.

Csak a RegioJet?

A RegioJet képviselője is jelen volt az ajánlatok kibontásánál. Karolina Ducká, a tárca szóvivője megerősítette, hogy csütörtökön kibontották az ajánlatokat tartalmazó borítékokat. Úgy tudjuk, hogy egyedül a RegioJet tett ajánlatot a vonal kiszolgálására. A Szlovák Vasúttársaság múlt hét végén jelezte, hogy nem vesz részt a pályázaton, mert nem tudja teljesíteni a szerelvényekre vonatkozó pályázati feltéteket, amelyeket a RegioJet is módosítana. 

„Elsősorban a szerelvények befogadóképességére, valamint a banki garanciára vonatkozó kiírást kellene módosítani, de emellett elég időt kellene hagyni a szerződés megkötése és az új társaság szerelvényeinek elindítása között. Így a versenyzőknek elég idejük maradna a feltételek teljesítésére, és a kért szerelvények beszerzésére” – véli a szóvivő.

Ondrůj hozzátette, hogy az utasok és a társaság alkalmazottai érdekében tartották fontosnak benyújtani a dokumentációt. „A RegioJet kijelentette, hogy továbbra is kész részt venni a módosított feltételekkel meghirdetendő közbeszerzési pályázaton, amely lehetővé teszi, hogy a közlekedési vállalatok beszerezzék a szükséges szerelvényeket” – folytatta a szóvivő. A társaság most a közlekedési minisztériumra vár, de azt is kijelentették, hogy készek tárgyalni a minisztériummal arról, hogy a szerződés lejárta után se maradjon vasúti összeköttetés nélkül a Csallóköz.

Rosszabb lesz

A Közlekedési és Gazdasági Intézet is bírálta a tárca által meghirdetett pályázatot, amely szerintük logikátlan, és rontja a közlekedést a vonalon. „A közlekedési minisztérium új szerelvények beiktatása helyett a járatok részleges törlésével és az indulási időintervallumok növelésével, a közlekedés lassításával reagál a növekvő utasszámra. A verseny részét képező menetrend-tervezet a tíz évvel ezelőtti állapotokat hozza vissza, amikor a vonal nem fejlődött, és csökkent az utasszám” – olvasható a civil szervezet honlapján Rastislav Cenký, az intézet igazgatójának állásfoglalása.

Minek az emeletes vonat?

Cenký is nehezményezi, hogy sok nagy befogadóképességű szerelvényt kér a tárca, és ez a többi szokatlan feltétellel, valamint a szűk határidővel jelentősen korlátozza a jelentkezők számát. Emiatt feleslegesen megdrágulhat a beszerzés, és előfordulhat, hogy csak egy ajánlat érkezik, vagy senki nem érdeklődik a vonal iránt.

Hiányos menetrend

A Közlekedési és Gazdasági Intézet a menetrendtervezet hibáira is rámutatott, amelyek alapján ritkítanák a csúcsidőben közlekedő járatokat, helyettük olyankor indítanának vonatot, amikor kevesebb az utas. Példaként említik, hogy nem járnának egész nap óránként vonatok Pozsony és Dunaszerdahely között, és a 17.35-ös, valamint az egy órával később induló járatot is kivennék. Viszont 23 óra után indítanának vonatot Dunaszerdahelyről Komáromba. Az intézet szerint 5 százalékkal csökkentenék a vonatok számát, és ugyan hosszú távon számolnak a vonal megerősítésével, de a csúcsidőben járó, megszüntetésre ítélt járatokat nem pótolnák. A gyorsított vonatok eltörlése miatt 10-20 perccel nőhet a menetidő, mivel csak személyvonatokkal számolnak a felhívásban. Az intézet azt is kifogásolja, hogy az eddigi megjegyezhető időintervallumok helyett kaotikus rendszert állítana be a tárca. Hasonlóan vélekednek a nagy befogadóképességű szerelvényekről is. Mivel késő este is ilyen szerelvények járnának, a kevésbé kihasznált járatokon pénzkidobás lenne elindítani ezeket.

Legyen új pályázat

Cenký azt kéri a tárcától, hogy a minőségi verseny érdekében szüntesse meg a jelenlegi kiírást, helyette hirdessenek új pályázatot, amelynek feltételeivel javíthatják a közlekedést a szakaszon. A Szlovák Vasúttársaság is új, átlátható verseny kiírását sürgette.

„Amelynek feltételei egyik jelentkező számára sem diszkriminatívak” – jegyezte meg Tomáš Kováč, a társaság szóvivője.

Hogyan tovább?

A RegioJet lapunk kérdésére azt válaszolta, hogy készek tárgyalni a minisztériummal arról, ki szállítja az utasokat, ha lejár a vállalat szerződése. 

„A tárca a következő napokban mérlegeli a lépéseket, várjuk, hogyan határoznak. Jelenleg az az elsődleges, hogy december után is meg legyen oldva az utasok szállítása” – zárta Aleš Ondrůj.

Megkerestük a közlekedésügyi minisztériumot is, de egyelőre nem válaszoltak a kérdéseinkre.

Karolina Ducká újra leszögezte, hogy nincs ok a pánikra. A szakmai bizottság értékeli a RegioJet ajánlatát. Ha sikeresek, akkor a cseh társaság nyeri a versenyt. Ha nem, akkor meghosszabbítják a pályázatot, vagy új versenyt hirdetnek.

A civil szervezet megállapításaival kapcsolatban megjegyezte, politikai befolyásolásról lehet szó. A szervezet igazgatója Nagyszombat megye alkalmazottja, ahol az OĽaNO és az MKP közösen kormányoz.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?